Gazdaság

Varga Mihály ügynök volt

A nemzetgazdasági miniszter nem az állambiztonságnál, hanem az Állami Biztosítónál tevékenykedett.

A legjobb, amit a kormány tehet a Volkswagen-botrány után, az a kivárás – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán, a Magyar Biztosítók Szövetségének éves konferenciáján. Varga Mihály előadását azzal kezdte, hogy 1988 végéig ügynök volt – na, nem az állambiztonságnál, hanem az Állami Biztosítónál, lakásbiztosítások kötésével foglalkozott. Akkor is, mint most is, ígéretet kellett eladni – mondta.

2014 az első olyan év volt,amikor növekedett az új biztosítási szerződések száma – mondta a miniszter, aki szerint ez arra utal, hogy a lakosság jövedelmét érintő intézkedések kedvező hatással jártak. Hozzátette, hogy az állam részéről köszönet illeti a biztosítókat, mert mintegy 2000 milliárd forintnyi állampapír-befektetéssel rendelkeznek, több mint 40 ezer embert foglalkoztatnak és évente 100 milliárd forint fölötti adót fizetnek.

Varga kitért a Volkswagen-botrányra is – azt mondta: ha szerencsénk van, az ügynek csak átmeneti hatása lesz a magyar autógyárakra. Az Opel és az Audi érintett, de a fontos döntéseket Németországban fogják meghozni – idézte az elhangzottakat a Portfolio.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik