Nagyvilág

Megöltek két iráni tábornokot Szíriában

A Forradalmi Gárda két tábornoka Szíriában az Iszlám Állam elleni harcokban esett el.

Farzád Hasunizádeh vezérőrnagy és Hamíd Muktárbánd dandártábornok harcban haltak meg hétfőn,. – jelentette szerdán a félhivatalos Tasznim iráni hírügynökség, azt azonban nem közölte, hogy pontosan hol Szíriában.

Az iráni gárda egy másik tábornokát, Husszein Hamdánit az Aleppótól északra fekvő térségben múlt szerdán ölték meg az ISIS fegyveresei, miközben “tanácsadói missziójának” keretében tevékenykedett.

Egy nappal később, az Iszlám Állam dzsihadistái meglepetésszerű támadások sorozatával több települést is elfoglalt rivális lázadócsoportoktól Aleppó tartományban, ami váratlanul érte a szíriai kormányerőket és a Bassár el-Aszad elnök rezsimjével szövetséges Iránt és Oroszországot, valamint a rezsim ellen küzdő felkelőcsoportokat is.

 Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns szervezet szerint az ISIS az utóbbi hónapok legjelentősebb hadműveletébe kezdett.

A damaszkuszi kormányerők és szövetségesei eközben maguk is egy nagyszabású offenzívára készülnek Aleppóban. Hírügynökségi értesülések szerint több ezer iráni katona érkezett Szíriába, hogy részt vegyen egy átfogó támadásban az ország északnyugati tartományában. A műveletekhez Oroszország fogja nyújtani a légi támogatást.

Irán 2011-óta nyújt pénzügyi és katonai támogatást a damaszkuszi rezsimnek, katonai tanácsadói tevékenykednek a terepen. A Forradalmi Gárda – amely egy harcoló alakulat – tagjai különösen ott vannak jelen, ahol a Teheránnal és Aszaddal szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet harcosai is – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik