Közélet

Trükkösen érkeznek az amerikai csatarepülők

Virágnyelven szerepel a kormányhatározatban az A-10-es gépek érkezése: „Amerikai OAR gyakorlat” a negyedik negyedévre, ezer fővel.

Tucatnyi amerikai A–10-es csatarepülőgép és több száz főnyi kiszolgáló személyzet érkezik rövidesen Magyarországra – értesült Magyar Nemzet. Ez lesz Jugoszlávia 1999-es bombázása óta a nagyhatalom légierőinek legjelentősebb és leghosszabb jelenléte Magyarországon. A gépek az év végéig maradnak a pápai és a kecskeméti légibázison, s használják a hajmáskéri lőteret.

A gépek telepítése nem szerepel a 2015. évi, határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló 1763/2014-es kormányrendeletben. Csak a múlt héten került be a módosításba egy sor: „Amerikai OAR gyakorlat” a negyedik negyedévre, ezer fővel.  Magyar Nemzet szerint ez virágnyelven az A–10-esekre vonatkozhat.

A hidegháború során „tankgyilkosnak” nevezett amerikai A–10-eseket 2013-ban vonták ki Európából. Visszatérésükre az ukrajnai válság miatt került sor. A Fehér Ház az oroszokkal kötött állandó állomásoztatásától óvó megállapodást úgy kerüli meg, hogy rotációs rendszerben küld csapatokat a térségbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik