Közélet

A család megkérdezése nélkül alapítottak díjat Rózsa Milán emlékére

rózsa milán (rózsa milán)
rózsa milán (rózsa milán)

Felmerült, hogy a tavaly öngyilkosságot elkövető aktivistáról, Rózsa Milánról elnevezett díjat adnának át egy LMBT-konferencián. A probléma az, hogy a szervezők a díj elnevezéséről még az elhunyt családját sem kérdezték – számol be a hvg.hu.

A konferenciát a Demokratikus Koalíció (DK), a svéd International Lesbian and Gay Cultural Network (ILGCN) és a Nordic Rainbow Humanists nevű civil szervezet , valamint az Antifasiszta Mozgalom közösen jegyzik, október 16-án startol. A rendezvény keretében adták volna át a Rózsa Milánról elnevezett díjat, idén erre azonban nem fog sor kerülni.

Hogy kerül ide a DK?

A tavaly elhunyt aktivistáról úgy nevezték el díjat, hogy Rózsa Milán családjával nem egyeztettek, pedig az elhunyt hozzátratozói többször is jelezték, hogy szeretnének kimaradni a közfigyelemből. Rózsa Milán barátai és a díjátadóról elsőként beszámoló Kettős Mérce munkatársa, Jámbor András a rendezvény DK-s kötődésein is felháborodtak. A kétkedőknél az verte ki a biztosítékot, hogy a szombati díjátadó helyszíne a Demokratikus Koalíció Victor Hugo utcai központi irodája, a konferencia egyik főszervezője, Lovas Tamás pedig a DK tagja.

Lovas Tamás a portálnak elmondta: valóban aktív DK-tag, de az eseményt privát emberként szervezi. „Kit kerestem volna egy LMBT-konferencia miatt? A KDNP-t vagy a Fideszt?” – szegezte a kérdést a lap újságírójának. Állítólag a kiküldött tájékoztatóban véletlenül szerepelt a szervezők között a DK neve, a párt csak a helyszínt biztosítja, úgy mint a Liberálisok vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik