Pénzügy

A bankok készülnek a nagy állami földeladásokra

termofold(960x640).jpg (Array)
termofold(960x640).jpg (Array)
Külön hitelkonstrukciók kidolgozásán dolgoznak a pénzintézetek, így nem lesz gond az eladandó állami földek finanszírozásával, több tízmilliárdos új kihelyezésre számítanak.

A Magyar Fejlesztési Bank jelenleg is dolgozik egy az állami földek értékesítéséhez kapcsolódó hitelkonstrukción – közölte a hitelintézet a Világgazdasággal.

Bár az MFB-nél ennél többet egyelőre nem árulhattak el, az eddigi kormányzati nyilatkozatok alapján egy kedvezményes, évi 2-2,5 százalékos kamat mellett kínált hitelről lehet szó, amelyet az érintett földterületek új tulajdonosai alacsony önerővel vehetnek igénybe.

A kereskedelmi bankok és más pénzügyi szolgáltatók is várhatóan belépnek majd a piacra, és lehetséges, hogy az MFB-vel együttműködésben hiteleznek majd. Az OTP is esélyes szereplő lehet, hiszen a részesedése jelentősen nőtt az elmúlt egy évben az agrárhitelezésben.

Az eddig ismert adatok alapján nem kis üzletről lehet szó: az állam a kormányzati kommunikáció szerint a nyilvános hirdetéseken és a nyilvános árveréseken 350-380 ezer hektár állami területet adnak el. Az értékesítés mintegy 50 ezer földrészletet érint, amelyeknek a 80 százaléka 10 hektár alatti. Mindez azt jelenti, hogy – 850 ezer forintos átlagárral számolva – bő 300 milliárd forint értékű földet értékesít az állam, amelyből várhatóan több tízmilliárdnyit hitelből fizetnek majd ki a gazdák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik