Nagyvilág

Körbekerítené a palesztinokat a jeruzsálemi polgármester

Szerencsére ez nem ennyire egyszerű. A palesztin hatóságok közben nemzetközi bíróság elé vinnék az izraeli vezetést a késes merénylők agyonlövése miatt.

A palesztin hatóságok szerint törvénytelenül jártak el az izraeli biztonsági erők, amikor agyonlőtték az izraeli civilek ellen késes támadásokat elkövető palesztinokat. A Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálnák az izraeli vezetést – tudósít az MTI.

Önkényes kivégzés

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet álláspontja szerint a késelők agyonlövése önkényes kivégzésnek minősül, a hatóságok aránytalan erőszakot alkalmaztak velük szemben. A palesztin külügyminiszter Genfben arról beszélt, hogy az izraeli szélsőségesek és hatóságok agressziót és provokációt követtek el a palesztinokkal szemben és korlátozták a muszlimok jogait azzal, hogy akadályozzák a jeruzsálemi Templomhegy megközelítését.

Izraelben az utóbbi két hétben napi rendszerességgel fordulnak elő halálos kimenetelű palesztin tüntetések és izraeliekkel szembeni, palesztinok által elkövetett késes merényletek. Az erőszakcselekményeket egyre többen „harmadik intifádának” tekintik, a mostani erőszakhullámnak eddig négy izraeli és 25 palesztin halálos áldozata van.

Benjamin Netanjahu eközben azt közölte, hogy az izraeli kormány erőteljes lépésekre készül a palesztinok által elkövetett támadások megakadályozása érdekében. „Biztos vagyok benne, hogy a lépések, amelyeket elhatározunk, egyértelművé teszik a másik fél számára, hogy a terrorizmus nem kifizetődő” – mondta az izraeli miniszterelnök. Netanjahu felszólította Mahmúd Abbász palesztin elnököt is arra, hogy gondoskodjon a gyűlölet további szításának megakadályozásáról, különben őt is felelősség fogja terhelni a helyzet súlyosbodásáért.

Lerombolják a merénylők otthonait

A kormány sajtóértesülések szerint azt tervezi, hogy növelni fogja a hadsereg jelenlétét a városközpontokban, a kelet-jeruzsálemi arab negyedeket biztonsági erőkkel veszik körül, a merénylők otthonait lerombolják, családtagjaiktól pedig megvonják az izraeli lakos státuszt, ha nem rendelkeznek izraeli állampolgársággal.

A jeruzsálemi polgármester kedden az arab lakónegyedek zárlat alá helyezését követelte, ez azonban komoly akadályokba ütközik, az arabok ugyanis számos kulcsfontosságú munkát végeznek – közülük kerülnek ki a teherautósofőrök, az iskolák gondnokai, az élelmiszerboltok dolgozói, így fennakadásokat okozna a város életében, ha nem tudnának megjelenni munkahelyeiken. A várost gyakorlati okokból sem lehet kettéosztani, mert a zsidók és arabok lakta negyedek összenőttek. A lehetséges biztonsági intézkedések közt szerepel még az önvédelmi fegyverviselési engedélyek kiadásának egyszerűsítése – áll a tudósításban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik