Foci

Big Sam lehet a megmentő

Sam Allardyce-t nevezték ki a Premier League-ben szereplő Sunderland élére.

A Sunderland labdarúgócsapata katasztrofálisan kezdte az angol bajnokság mostani szezonját, nyolc forduló alatt mindössze három döntetlent tud felmutatni az együttes öt vereség mellett. Nem csoda, hogy Dick Advocaat a West Ham United elleni iksz után távozott a Fekete Macskáktól, és amiket utána a sajtóban mondott, azok alapján nem egy álommeló a sunderlandi.

Mégis volt, aki bevállalta a menedzseri posztot. Ő nem más, mint Sam Allerdyce, vagy ahogyan Angliában előszeretettel becézik, Big Sam. A szakember két évre kötelezte el magát.

Bízom benne, hogy sikerül megteremteni a klubnál azt az eredményességet és stabilitást, amit mindenki szeretne. Persze nagy kihívás ez a megbízatás, de mindig is az ilyen kihívásokra törekedtem. Alig várom, hogy munkába álljak

– olvasható a korábban a többi közt a Newcastle Unitedet és a West Ham Unitedet is trenírozó Allerdyce nyilatkozata a Sunderland hivatalos honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik