Nagyvilág

A bolgár miniszterelnök is rábólintott, hogy inkább toljuk Szíriára a menekültválságot

Támogatásáról biztosította a menekültek számára Szíriában kialakítandó biztonságos övezetekre vonatkozó kezdeményezést pénteken a bolgár kormányfő. Bojko Boriszov azt követően nyilatkozott, hogy Várnában megbeszélést folytatott Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével.

Boriszov szerint jó elgondolás a biztonsági övezetek kialakítása, mert így a menekültek közvetlenül szülőföldjük közelében maradnának. Minden más megoldás elég kockázatos, és sokkal nagyobb gondot okoz az unió tagállamai, így Bulgária számára is. Tusk megköszönte Bulgáriának, hogy “megbízhatóan őrzi Európa határait”.

“Jól tudjuk, mekkora forrásokat fordított arra az ország, hogy megvédje a török és a görög határt. Számomra ebből világosan kiderül, hogy önök készek a schengeni övezet részévé válni, és ezért a munkáért köszönetet érdemelnek. Ez egy újabb bizonyíték európai szolidaritásukra” – mondta.

Donald Tusk ígéretet tett arra, hogy ha problémák adódnak a bolgár határon, akkor az Európai Unió segítséget, pénzügyi támogatást nyújt Szófiának.  “A külső határaink feletti ellenőrzés helyreállítása vitathatatlan feltétele a hatékony humanitárius és biztonságpolitikának a migráció területén” – mondta az Európai Tanács elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik