Közélet

A fideszes polgármester örül a NATO parancsnoki központjának

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben jelentette be, hogy a NATO új parancsnoki központokat hoz létre, mégpedig Magyarországon és Szlovákiában.

Az MTI megkeresésére csütörtökön adott önkormányzati tájékoztatás idézi Cser-Palkovics Andrást (Fidesz), aki hangsúlyozta: Székesfehérvár katonaváros, hagyományosan kötődik a honvédelem ügyéhez. Ezt erősíti a most tervezett központ városbeli kialakítása – tette hozzá. A városvezető felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen nemzetközi NATO szervezeti elem Magyarországra még nem települt.

A védelmi miniszterek ülésének eredményeiről tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg elmondta: “a Kelet-Európában már létező hat parancsnoki központ kiegészítéseként döntés született arról, hogy új parancsnoki és ellenőrzési struktúrákat hoznak létre Magyarországon és Szlovákiában”. Az önkormányzati ismertetés szerint Cser-Palkovics András tájékoztatást kért a Honvédelmi Minisztériumtól (HM) a városban létesülő parancsnokságról.

A HM szakmai összefoglalójában közölte, a tavalyi NATO-csúcson több keleti tagállam jelezte kérését, hogy a növekvő biztonsági kockázatok fényében a szövetség fordítson nagyobb figyelmet a keleti tagállamok biztonságára. E kérésre dolgozták ki a NATO előretolt vezetés-irányítási törzselem koncepcióját.

A minisztériumi tájékoztatás szerint egy Magyarország biztonságát növelő intézkedésről van szó, hiszen a kis befektetéssel létrejövő, a tervező-szervező munkát végző törzselem növelné az ország-védelem hitelességét, és veszély esetén megkönnyítené az ország védelmét megerősítő NATO-csapatok érkezését. A törzselemben a beosztások felét, 20 főt a különböző NATO tagállamokból érkező katonák, a másik felét, ugyancsak 20 főt magyar honvédek adnák, ezzel a magyar katonák tapasztalatokat szereznének nemzetközi környezetben úgy, hogy az nem is járna olyan költségekkel, mint maga a külszolgálat.

A HM szerint az NFIU Székesfehérvárra telepítése alacsony költséggel bír. Egy, a honvédség területén létrejövő irodaépületre van szükség, melynek kialakítására NATO finanszírozás is bevonható. Székesfehérvár ettől nem válik célponttá, sőt, szilárdabbá teszi a város védelmét, hiszen minél gyorsabban tudják szövetséges erőkkel megerősíteni a saját erőket, annál kisebbé válik Magyarország fenyegetettsége – áll a Honvédelmi Minisztérium szakmai összefoglalójában.

A tervek szerint a negyvenfős parancsnokság a Nagysándor József laktanyában kap helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik