Forma-1

Tizenöt éve nyert először vb-címet Schumi a Ferrarival

Az utolsó előtti futamon sikerült megszerezni pályafutása harmadik egyéni elsőségét.

Michael Schumachert senkinek sem kell bemutatni, a Forma-1 egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Pályafutása alatt hétszer nyert világbajnoki címet. Azt talán kevesen tudják, hogy a Ferraival az elsőt napra pontosan tizenöt éve, 2000. október 8-án.

A száguldó cirkusz akkori idénye 17 futamból állt. Az utolsó előtti versenyt Japánban rendezték. A versenyhétvége előtt a német pilóta 88 ponttal állt az összetettben, legnagyobb riválisa, Mika Hakkinen 82 egységgel rendelkezett. Ekkor még tíz ponttal gazdagodott a futamgyőztes, hatot kapott a második, négyet pedig a harmadik. Ráadásul csak az első helyen beérkező pilóta kapott pontokat.

A Japán Nagydíjon Schumacher rajtolt az élről, azonban az első kanyarban már Hakkinen volt elől. A 37. körben a finn pilóta második bokszkiállását hajtotta végre, a Ferrari versenyzője azonban három körrel tovább kint tudott maradni, így a saját kerékcseréje után legnagyobb ellenfele elé tudott vágni. A futamot megnyerte, amellyel megszerezte pályafutása harmadik, a Ferrari színeiben pedig első egyéni világbajnoki címét.

A sportág legendája korábban kétszer nyert a Benetton pilótájaként, a maranellói istállóhoz 1996-ban érkezett, tehát néhány szezont várni kellett az első sikerre. Utána viszont 2001-2004-ig újabb három egyéni elsőséget zsebelt be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik