Elolvastam Mona könyvét, majd beültem a diákok közé, ahol elmesélte életét. Olyan harciasan szidta és kritizálta a muszlim férfiakat, hogy ha nem egy moszlim nőről lenne szó, szélsőséges jobboldalinak, iszlamofóbnak, rasszistának néznénk.
Mona megírta történetét, a ma festett vörös hajat viselő muszlim nőét, aki 8 évig kendőt viselt. Ma már azt mondja, hogy 7 évig küzdött, hogy le tudja venni. Az előadáson a muszlim nőket érő állandó szexuális zaklatásokról is bátran beszámolt. Elmesélte az egyiptomi forradalom alatti tüntetések alatti élményeit, ahol gumibotokkal ütötték és szexuálisan bántalmazták. A Twitteren posztolta segélykiáltását: “Megvertek, letartóztattak, a belügyminisztériumban tartanak fogva.” Később tudta meg, hogy az egész világon elterjedt a #FreeMona hashtag. Törött csontokkal került a kórházba, és elmondta a nővérnek, hogy mi történt, aki azt kérdezte, hogyan engedte, hogy ilyesmit tegyenek vele.
Egy jó, erkölcsös szűz megvédte volna magát, a mellét és a nemi szervét; egy jó, erkölcsös szűz nem ment volna ki a Mohamed Mahmúd utcára; egy jó, erkölcsös szűz nem beszélne ilyen nyíltan a szexuális támadásról
– idézte fel Mona a nővér szavait.
Egyre rosszabb lett a helyzet
2011 márciusában a kairói tüntetéseken a nők nagy részét bántalmazták, fogdosták, letépték a ruhájukat. A hatóságok sokukat börtönbe vetették, ahol szüzességi vizsgálatot végeztek rajtuk. Vagyis egy katona dugta be az ujját és ellenőrizte, hogy megvan-e a szűzhártya. Mona nagyot csalódott, hogy az a forradalom, ahol az elnyomott nők tüntettek a férfiak mellett, végül nem a nőknek kedvezett.
Elképedtem, miért nem hisz senki annak az áldozatnak, aki a nyilvánosság elé mert állni történetével. Senki nem akarta elhinni, hogy a hadsereg nem a mi oldalunkon áll, hazugnak bélyegezték és el akarták hallgattatni. Azt hittem, kiállnak a nők jogaiért, de ehelyett egyre rosszabb lett a helyzet
– mondta.
Mona története nem egyedi eset, rengeteg nyugati újságírónő számolt be hasonló élményekről a forradalom alatt. Igazából csak akkor tudta meg a világ, hogy mi történik Egyiptom utcáin a nőkkel már egy jó ideje, mert egészen addig csendben, kamerák nélkül zajlottak az atrocitások. A forradalom hevében számtalan egyiptomi, hidzsábot viselő nő állt fel és mesélt személyes vagy nőtársai félelméről. Hiába viselnek testet teljesen lefedő ruhákat, úgy is bántalmazzák őket nap mint nap.
A ruháim nem védték meg a testem az elkalandozó ujjak és kezek elől. Ha festékkel jelölném magamon, a helyeket, ahol a beleegyezésem nélkül érintettek, annak ellenére, hogy hidzsábot viseltem, körös-körül csupa festék lenne a testem
– mondja Mona és elmeséli, hogy a kendő nélküli nők olyan beszólásokkal találkoznak, mint hogy nem eléggé muszlimok, hogy Allahnak nem tetszik, a Korán is tiltja. Kendő nélkül nem tartják őket a férfiak rendes lányoknak.
Könyvében megemlít egy eléggé bizarr beszélgetést is, ami közte és egy kendőt viselő közt zajlott.
– Ha cukorkát eszik, melyiket választaná, azt, amelyiket papírba csomagolták, vagy azt, amelyik csupasz?
– Nő vagyok, nem cukorka!
– válaszolta Mona.
Zaklatás a Kába kőnél
Mona Angliában nevelkedett, 15 évesen került Szaúd-Arábiába, ahol szülei az egyetemen dolgoztak. Könyvében úgy ír erről az időszakról, mint amely felszínre hozta benne a feministát. A mindent átható szabályok az országban gondoskodtak erről: a nők nem ülhetnek volán mögé, nem érintkezhetnek férfiakkal és hosszú csadorban léphetnek csak utcára. Mindez Monának maga volt a pokol. A vallás és annak a félremagyarázása miatt gyerekként kezelték a nőket. Ekkor járt először zarándoklaton a Kába kőnél Mekkában. A muszlimok számára szent helyen, amikor imát mormolva haladt a nagy tömegben családjával, valaki megfogta a fenekét. A rengeteg ember közt nem tudta, hogy ki lehet az, aki folyamatosan tapogatja. Aztán, amikor a zarándoklat azon részéhez érkeztek, hogy a férfiak után a nők is megcsókolhatták a követ, egy rendőr, aki megálljt intett a férfiaknak, alattomban megmarkolta Mona mellét.
Szaúd-Arábiában töltött évek alatt, majd azt követően Egyiptomban rájöttem, hogy a legtöbb férfi így csinálja. Így férnek hozzá a testedhez – olyan alattomosan, hogy a végén te kételkedsz, erőszakoskodtak-e veled egyáltalán, tényleg felnyomták az ülésed alatt az ujjukat, megsimogatták a fenekedet, mialatt a kéz tulajdonosa egészen más irányba néz.
Taperolás, dörgölődés, állandó ajánlatok a szexre
Egy ideig Egyiptomban dolgoztam, ahol az összes nő kollégám beszámolt erről. A taxis úgy ad vissza, hogy megsimogatja a női kezet, a pályaudvaron megfogják a nők mellét, fenekét, hozzájuk dörgölőznek és cuppognak. Egy ideig azt hittük, hogy ez csak a nyugati nőknek “jár”, de később kiderült, a fejkendőt viselő lányok ugyanúgy megkapják, mint a csadort viselő nők is.
A fejkendő, csador vagy fátyol viselése nekem, fehér, középosztálybeli nőnek, aki mindig is azt viselt, amit akart, értelmezhetetlen. Ne legyünk képmutatóak, még a legliberálisabb körök is értetlenül állnak felette őszinte perceikben. Mona kérdőre vonja a nyugati liberálisokat, akik szemet hunynak a nők elnyomása felett, azzal magyarázva, hogy “más kultúra, amit tiszteletben kell tartani”. Hogy a pokolba fordulhat elő a világ fejlett országaiban, hogy a minden mellett kiálló, védett békáért tüntetést szervező, bio müzlin elő aktivista elintézi azzal a szomszédjában élő csadoros nőt, hogy “kulturális különbség”. Miféle kultúra az, ami egy nőt szemeteszsákba kényszerít?
Az utóbbi hónapok számomra legnagyobb furcsasága az volt, amikor a szívüket-lelküket kitevő magyar önkéntesek, akik a menekülteknek próbáltak segíteni, kendőket gyűjtöttek. Többen beszámoltak arról, hogy a kendős muszlim nők az adományok közül farmert választottak és boldogan szabadultak meg a kendőiktől. Persze volt az ellenkezőjére is példa, amikor a Nyugati pályaudvar tranzitzónájában fiatal tinédzser lány farmert húzott volna, apja viszont nem engedte.
Pengével metszik ki a fölösleget
A UNICEF adatai szerint az egyiptomi nők 90 százalékát megcsonkították, vagyis a nemi szervét összevarrták, vagy kivágtak belőle darabokat. A Közel-Kelet 29 országában végzik, de a nyugati országokban letelepedett egyiptomi családok is alkalmazzák. A csonkításnak több fajtája van, ezt a részt olvasni sem bírtam, összeszorított lábakkal lapoztam az oldalak közt. A falukban érzéstelenítés nélkül végzik, úgy, hogy jön a bába és pár nő jelenlétében – általában az anya is ott van – szétfeszítik a lányok lábát és késsél, ollóval vagy borotvapengével kimetszik a “fölösleges” részeket. A lányok belázasodnak, nem ritka, hogy elvéreznek, a menstruációjuk utána fájdalmas lesz és a szexuális élet öröm nélküli. Azzal magyarárázzák a csonkítást, hogy azért szükséges, mert a nő gyenge és nem tud uralkodni szexuális vágyain, ezért kell megcsonkítani, hogy így kedve se legyen hozzá, rendes lány maradjon. Ez a család számára garancia, hogy szűz mard és “jó feleség” lesz.
Tőlünk nem is olyan messze, Nagy-Britanniában is csonkítanak meg lányokat a muszlim bevándorlók (máshol is, csak innen vannak hivatalos adatok), de Angliában csak 2014-ben indítottak bűnvádi eljárást “súlyos fizikai gyermekbántalmazás” címmel. “Miért nem volt több eljárás, ha a gyakorlat körülbelül 65 ezer 13 év alatti lányt fenyeget? A parlamenti képviselők joggal tulajdonítják a hatóságoknak a hibát, akik azért nem járnak el, mert a “rosszul értelmezett kulturális különbségeket a gyermekek jogai elé helyezik” – kérdezi Mona a könyvében. Rengeteg női fórumon vett részt, ahol sok nő történetét meghallgatta. Egy nő azt mesélte neki, hogy amikor 17 évesen férjhez adták (!) a nászéjszakán a férje visszaküldte az anyjához egy üzenettel. „Tudod, mit kell tenned”. Ekkor az anya bábát hivatott és megcsonkították a lányt, akit így már elfogadott a férje.
A Corvinuson tartott előadás után sorra jöttek a kérdések. Egy fiatal lány azt kérdezte, hogy mit tehetünk mi, európaiak a muszlim nőkért. Mona egyértelműen fogalmazott:
Semmit. Ez a mi harcunk, abból jó még nem született, hogy az erős felsőbbrendűségi tudattal rendelkező fehérek beleszóltak a közel-keletiek dolgába. Mindenkinek magát kell felszabítania először. Mindenkinek egyedül kell megküzdenie saját szabadságáért.
Az előadás után sorakoztak a diákok egy egy kérdéssel és történettel, amit a nagy nyilvánosság előtt nem mertek megosztani. Mona felém fordult, mutatta, hogy a világon mindenhol érik atrocitások a nőket.
Nektek itthon kell megküzdenetek, hiszen itt sincsenek nők a politikában, itt is nagy a családon belüli erőszak száma, itt is számos probléma van az egyenlőség terén!
