És ez csak a 11 millió VW autó (beleértve az Audit, Skodát, Seatot is) visszahívására vonatkozik. A csere 2016 végére zárul le Európában, amin a cég az éves magyar GDP 65 százalékát bukja.
De nem csak termékvisszahívás fog fájni a cégnek, hanem az is, hogy nagyon sokan beperelhetik.
- Egyrészt perelhetik kártérítésért a céget azok a részvényesek, befektetők, akiknek megvoltak a részvényeik szeptember 20-án (a botrány kirobbanásakor), és papírjaikat „az emissziós értékek jogellenes módosításának megkezdését követően” szerezték
- Perelhet minden autótulajdonos és – bérlő is, hiszen a botrányban érintett autók sok esetben nem felelnek meg a jelenlegi besorolásuk szerinti környezetvédelmi osztálynak, ezért aztán értékük jelentősen csökken.
A pert magyar bíróság előtt lehet indítani a napi.hu szerint a VW érintett leányvállalatával szemben.