Tech

Továbbra is komoly bajban a HTC

A tajvani gyártó gazdasági mutatói csak nem akarnak úgy alakulni, ahogy azt a cégvezetők és a márka rajongói szeretnék.

A HTC az elmúlt időkben több ígéretesnek tűnő termékkel rukkolt elő, ettől függetlenül a cég negyedéves mutatói mostanság szinte mindig igen gyenge teljesítményről tesznek tanúbizonyságot. Sokan abban bíztak, hogy 2015-ben meg fog szakadni ez a rossz sorozat, most azonban kiderült, hogy a HTC bizony sajnos még mindig képtelen kilábalni a válságból.

A cég által közölt legfrissebb adatok szerint a HTC az idei esztendő harmadik negyedévében csak mintegy 659 millió dolláros forgalmat tudott lebonyolítani – összehasonlításképp a tavalyi év hasonló időszakában még 1,29 milliárd dolláros forgalomról számolt be a vállalat. Ugyancsak szomorú hír, hogy a HTC negyedéves vesztesége elérte a 138 millió dollárt, míg egy évvel korábban ilyenkor még szerény 18,5 millió dolláros nyeresége volt a cégnek.

A magát prémium kategóriás gyártóként definiáló és nemrégiben jelentős elbocsátásokat bejelentett tajvani cég 2013-ban csúszott le a világ tíz legnagyobb okostelefongyártóját felvonultató toplistáról, és míg nem is olyan régen még kétszámjegyű piaci részesedéssel rendelkezett, mostanság már a 2 százalékot sem éri el a piacrésze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik