Ismeretlen támadók rakétagránáttal találtak el kedden reggel a jemeni Ádenben egy szállodát, amelyet magas rangú kormánytisztviselők hivatalnak használnak, közölték helyi lakosok. Egészségügyi források szerint legalább 18-an életüket vesztették, többségük a hotelt védő emírségekbeli elitkatonák voltak.
Háled Bahah jemeni alelnöknek és az ott tartózkodó többi kormánytisztviselőnek nem esett bántódása, közölték tisztségviselők. Úgy tudni, Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök külföldön tartózkodik.
A rakétagránáttal a hotel bejáratát találták el. Egy másik gránát a bejárat közelében csapódott be, egy harmadik pedig ugyanebben az időben egy másik negyedben, mondták a lakosok. A szálloda a támadás után lángokban állt.
A Kaszr Hotel Hádi kormányának székhelye Jemenben azóta, hogy a kabinet az utóbbi hetekben fokozatosan visszaköltözött a szaúd-arábiai Rijádból a háború dúlta országba. A jemeni kormányerők a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi hadi koalíció segítségével júliusban űzték ki Ádenből a síita húszi lázadókat, akiket Irán támogat. A szállót a koalícióban részt vevő Egyesült Arab Emírségek elitkatonái őrzik.
(BBC)