Nagyvilág

Szijjártó beszélt az ENSZ közgyűlésén

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés általános vitáján egy ötpontos cselekvési tervet terjesztett elő, amelynek értelmében közös nemzetközi fellépéssel kell megoldani a migrációs válságot.

IÁ és Szíria

Stabilizálni kell a közel-keleti és észak-afrikai válságövezeteket, befogadói világkvótákat kell bevezetni, amelyből a vezető hatalmaknak is ki kell venniük a részüket, növelni kell az ENSZ békefenntartó szerepét és teljesíteni kell a világszervezetnek a fenntartható fejlődésre vonatkozó célkitűzéseit.

A miniszter hangsúlyozta, hogy mind az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzése, mind a szíriai válság politikai rendezése érdekében szükség van a minél szélesebb körű összefogásra, a transzatlanti szövetség és Oroszország együttműködésére.

A migrációs válság okaként a háborúkat és fegyveres konfliktusokat, a vízhez való hozzáférés nehezebbé válását és a klímaváltozást nevezte meg.

Nem túlzást az állítani, hogy Európának a második világháború óta példátlan számú és súlyosságú kihívással kell szembenéznie. Ezek között sorolta fel az ukrajnai háborút és azt, hogy az EU keleti partnerségében részt vevő hat ország közül ötben “befagyott konfliktusok” vannak.

Hiányzik a konszenzus

Rámutatott: nem fenntartható az a helyzet, hogy a gazdasági nehézségekkel küszködő Európai Unió, miközben a világ lakosságának 7-8, GDP-jének pedig 15-16 százalékát adja, a globális jóléti kiadások felét fizeti ki.

Amivel szembe kell néznünk, az nem menekültválság, hanem sokkal több, sokkal bonyolultabb annál

– hangsúlyozta a magyar miniszter azzal kapcsolatban, hogy sem Európában, sem világszerte nem sikerült konszenzusra jutni a probléma természetével és nagyságával kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik