Sport

Asztalitenisz-Eb: román lánnyal jutott a nyolc közé Póta

Az elődöntőbe jutásért a világelső páros következik Oroszországban.

Póta Georgina a román Elizabeta Samarával bejutott a legjobb nyolc közé női párosban a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon. A Madarász Dóra, Pergel Szandra duó ugyanakkor búcsúzott a főtábla második fordulójában.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Pótáék egy kínai származású francia kettőst vertek meg három sima játszmában, Madarászék pedig egy hazai közönség előtt szereplő riválistól kaptak ki az első szett megnyerése után 3-1-re. Egy körrel korábban mindkét duó sikerrel abszolválta a mérkőzését.

Pótáék következő ellenfele – magyar idő szerint szombaton reggel 7 órakor – az első helyen kiemelt német Shan Xiaona, Petrissa Solja duó lesz.

A férfiak mezőnyében már az első körben búcsúzott a további küzdelmektől a Lakatos Tamás, Szudi Ádám páros, valamint a görög partnerével induló Pattantyús Ádám.

Eredmény – Asztalitenisz Európa-bajnokság

női páros, 2. forduló (nyolcaddöntő):

Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román)-Li Xue, Xian Yifang (francia) 3-0 (9, 5, 6)
Marija Dolgih, Polina Mihajlova (orosz)-Madarász Dóra, Pergel Szandra 3-1 (-8, 7, 5, 7)

1. foduló:

Póta, Samara (magyar, román)-Giorgia Piccolin, Debora Vivarelli (olasz) 3-0 (5, 6, 4)
Madarász, Pergel-Tetyana Bilenko, Zsanna Gaponova (ukrán) – játék nélkül

férfi páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Jakub Dyjas, Daniel Gorak (lengyel)-Pattantyús Ádám, Gionisz Panagiotisz (magyar, görög) 3-0 (10, 10, 9)
Kristian Karlsson, Mattias Karlsson (svéd)-Lakatos Tamás, Szudi Ádám 3-2 (-8, 7, -12, 5, 8)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik