Nagyvilág

Az orosz fogságban lévő ukrán pilótanőért tüntettek Budapesten

Kedden folytatódott Nagyija Szavcsenko erősen koncepciósper-szagú tárgyalása.

A Külügyminisztériumnál tüntettek hétfőn Magyarországon élő ukránok, valamint az ukrán külügyminisztérium munkatársai – írja a VS. A demonstráció nem a magyar külügynek szólt, csak a tárca épülete előtt van a Tarasz Sevcsenko tér, amit az ukránok egyik legnagyobb, XIX. században élt költőjéről neveztek el.

A tüntetés Oroszország ellen szólt, mert több mint egy éve fogva tartják Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanőt. Szavcsenko gépét ukrán terület felett lőtték le, de szakadárok ejtették fogságba és Oroszországba vitték, ahol azzal vádolják, hogy köze van két orosz újságíró halálához. A legfurcsább kérdés az ügyében, hogy miért tartanak fogva Oroszországban egy ukrán katonát, aki egy másik országban esett hadifogságba egy olyan háborúban, amiről Oroszország azt hangoztatja, hogy nem is szereplője.

Szavcsenko ügyvédei szeptember 28-ra hirdették meg a „FreeSavchenko” (Szabadságot Szavcsenkónak) napot, ennek keretében tartották a budapesti megmozdulást.

Moszkvában kedden folytatódott a pilótanő ügyének tárgyalása. Szavcsenko azzal védekezett, hogy még az orosz újságírók életét kioltó aknatámadás előtt esett fogságba. Elmondta, hogy mioután egy hétig fogva tartották a lázadók kezén lévő kelet-ukrajnai Luhanszkban, orosz akcentussal beszélő maszkos fegyveresek átvitték Voronyezsbe, ahol egy hétig őrizték, mielőtt hivatalosan vádat emeltek ellene. Kihallgatása során pisztolyt fogtak rá – mondta.

Az orosz ügyészek ugyanakkor azt állítják, hogy Szavcsenko megszökött Luhanszkból és Oroszországba azért ment át, hogy ott terrorcselekményeket kövessen el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik