Sport

Meglepetés nélkül: Durant volt a vb ásza

Az aranyérmes amerikai válogatott pontgyárosát, Kevin Durantot választották meg a vasárnap véget ért törökországi férfi kosárlabda-világbajnokság legjobbjává.

Az előző NBA-idény mesterlövésze 28 pontot szórt a 81-64-re megnyert fináléban a házigazdáknak, az előző két mérkőzésen pedig 33, illetve 38 ponttal zárt.

“Nagyszerű teljesítményt nyújtott ez a szokatlan összetételű csapat. Nehéz dolgunk volt, de kemény munkával elértük a célunkat” – jelentette ki Mike Krzyzewski szövetségi kapitány, aki az előző két vb-n csak a bronzéremig jutott a nemzeti együttessel. A jelenlegi, B-csapatnak is nevezett alakulatból hiányoztak a 2008-as pekingi olimpián győztes sztárok, a keretből hatan 22 évnél fiatalabbak.

Az Egyesült Államok válogatottja ezt megelőzően 1994-ben volt világbajnok, s mostani diadalával egyszersmind kvalifikálta magát a 2012-es londoni játékokra.

A vb-döntő nagyszünetében beiktatták a Hírességek Csarnokának 17 új tagját. A sportág halhatatlanja lett többek között Arvydas Sabonis, aki a szovjet válogatottal olimpiai és világbajnok, a litván nemzeti csapattal pedig kétszeres ötkarikás bronzérmes volt, majd 30 évesen az NBA-be szerződött. Vlade Divac a jugoszláv együttessel két-két vb-aranyat és olimpiai ezüstérmet gyűjtött, és Sabonishoz hasonlóan ő is játszott az NBA-ben, jelenleg pedig a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke. Bekerült még az öt olimpián megfordult brazil Oscar Schmidt, aki 1093 pontjával a legeredményesebb ötkarikás szereplőnek számít.

Hölgy szereplője is volt az ünnepségnek, mégpedig az olimpiai és világbajnok amerikai Cheryl Miller, aki a nők közül elsőként zsákolt hivatalos keretek között rendezett mérkőzésen. A napjainkban a TNTriportereként ténykedő Cheryl – NBA-kedvelők már találkozhattak vele a képernyőn a mérkőzések alatt – az Indiana Pacers-legenda Reggie Miller testvére.

Még egy apró érdekesség a hölgyről, egyes források szerint 1988-ban egy az egy elleni játékban 11-7-re nyert egy bizonyos Michal Jordan ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik