Szórakozás

Egy kézben 35 év hazai időjárása

kecse elemér (kecse elemér, időjárás, )
kecse elemér (kecse elemér, időjárás, )

Még április végén is eshet a hó, erre bizonyítékaink is vannak. Találkoztunk egy olyan hobbi-időjárásjelentővel, akinek nem csal az emlékezete.

Az utóbbi hetekben sokan egy kicsit meteorológusnak érezték magukat, és mint ahogy a politikához és a focihoz, az időjáráshoz is mindenki ért már kis hazánkban.

Hála ennek – és a meglehetősen rapszodikus időképnek – nagy butaságok is elhangoznak nap mint nap. Így volt ez régen is, és 35 évvel ezelőtt ezt unta meg Kecse Elemér elektroműszerész. Azóta nyilvántartja, milyen időnk van.

„Általában az emberek szeretnek az időjárásról beszélni, és gyakran hajlamosak a túlzásokra is. Könnyen mondják, hogy ekkor meg ekkor milyen hideg vagy meleg volt, mennyi eső esett 5-8-10 éve, miközben ha belegondolunk, a 2-3 hónappal ezelőtti időjárásra sem emlékszünk. Mindig kérkedve fogadtam egy-egy véleményt, ezért kezdtem el vezetni egy kis naptárban, hogy aznap milyen időnk volt” – emlékezik a kezdetekre.

Nem tudja már abbahagyni a szenvedélyt Fotó: DS

Mindezt titokban kezdte a Finommechanikai Vállalat akkori dolgozója, majd elkezdte visszakérdezni munkatársait az egy-két héttel azt megelőző időjárásról. Hát, persze, hogy alig emlékeztek.

„Eleinte egy játéknak indult, aztán úgy voltam vele, miért is ne folytatnám? Azóta jó párszor fordultak hozzám segítségül, vagy azért, hogy alátámasszak egy-egy történetet. Be is hoztam a céghez a naptárakat, hogy kéznél legyenek” – mondta a Hír24-nek a 16 éve egy orvos-elektronikai vállalatnál dolgozó hobbi- statisztikus.

Meg is mutatta nekünk néhány év naptárát: minden naptári nap mellett feljegyezte a minimum és a maximum hőmérsékletet, azt, hogy milyen jellege volt az aznapi időjárásnak, télen a Kékestető hórétegét, nyáron meg a Balaton vízhőmérsékletét.

„Eleinte a Kossuth Rádión reggelente meghallgattam az időjárás-jelentést, majd kettőkor a Petőfin az időjárás- és vízállásjelentést. Most már persze ott az internet, amit böngészek, és reggelente a saját hőmérőm is sokat segít. Nem tudok már megszabadulni ettől a szenvedélytől. Egyszer megpróbáltam, a lányom azonnal lebeszélt” – tette hozzá Kecse Elemér, aki nem néz megrögzötten időjárás-jelentéseket, de a híradó végét azért megvárja, és az internetes műholdképeket is szívesen figyeli.

Gyakran hívják segítségül egy-egy sztori pontosítására – Fotó: DS

Szerinte a mostani időjárás nem egyedi, előfordult a 80-as és a 90-es években is március végi hóesés. Sőt, 1982. április 28-án havazás volt Budapesten és Debrecenben is, hogy aztán pár nappal később már 24 fokot mérjenek.

„Időnként nem bírom, ha valaki butaságokat beszél, akkor közbeszólok. De vitatkozni nem akarok, butaság lenne ilyen témában. Van a másik eset, amikor valaki helyesen említ egy-egy adatot. A minap az egyik napilap írt arról, hogy tavaly ilyenkor 23 fokkal volt melegebb az idő. Megnéztem a naptáramat, és valóban, a mostani mínusz 2 fokkal szemben tavaly 20 fok volt aznap. Jó érzés volt látni, hogy az adatok stimmelnek” – mondta Kecse Elemér.

Érdekli a földrajz is, de erre a pályára nem lépne már, megmarad szenvedélynek. S hogy emlékszik-e az elmúlt évtizedek extrém időjárási jelenségeire?

1982 áprilisában is hideg volt Fotó: DS

„Csak olyanokra emlékszem vissza, amelyek kötődnek valamihez. 1978. június 17-én, az esküvőm napján azért szurkoltunk, hogy ne essen az eső, amikor a szabadban fotóznak minket. Végül a fotózás előtt és után is volt zápor, az ebéd ideje alatt is, de éppen akkor nem. Aztán gyakran eszembe jut a Balaton is. Gyakran szenzációként tálalják a rémhírt, hogy kiszárad, épp nemrég is erről volt szó, most meg hirtelen azért aggódunk, nehogy kiöntsön újra” – figyelmeztet statisztikusunk a rémhírek visszásságaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik