Meditáció, ima, hobbi, szeánsz, próbatétel: a testfelfüggesztést sokféleképpen lehet értelmezni és megélni. A testről szól, a hústól elválló bőrről, sebekről, a feszítő fájdalomról, hívei mégis mint lelki gyakorlatról, egyfajta testen kívüli élményről beszélnek róla. Lebegés közben felülemelkedni a kínon, ami egy másik dimenzióba teleportálja az embert.

A (nevezzük így) rituálé során a bőrbe acélhorgokat aggatnak, majd az azokra erősített kötelekkel felfüggesztik az embert.  Az egész testsúlyt annyi bőr tartja, amennyit a kampók átérnek. A friss sebekből éles, a megfeszülő bőrből nehéz fájdalom járja át a lassan felforrósodó testet és agyat. Mindezt – ha lehetek ennyire profán – a saját bőrömön tapasztaltam, de mielőtt megpróbálnám átadni önöknek az élményt, elmesélem, miről is van szó pontosan.

Kama Suspension

A test felfüggesztésének legalább annyi módja van, ahány szexpóz a Káma Szútrában szerepel: csak az emberi tűrőképesség szabja meg a határokat. Minél több a kampó, annál több a fájdalomforrás, a testsúly eloszlásával viszont kevesebb terhelés jut egy-egy pontra. Vannak viszont testtájak, ahol sokkal intenzívebb fájdalom, például a könyököknél, térdeknél, vagy a lágyrészek környékén.

A leggyakoribb a „Suicide” (öngyilkos) pozitúra, amikor a hát felső részének jobb- és baloldalába kerül egy-egy horog. Morbid nevét arról kapta, hogy a felfüggesztett tartása kísértetiesen hasonlít egy akasztott emberéhez. Általában ez a belépőpóz, mert viszonylag egyszerű, és talán ez a legkevésbé fájdalmas.

Komplikáltságuk miatt kevésbé elterjedt a „Superman” és inverze, a „Coma”. Előbbinél a lábak hátsó részébe és a karokba is kerül kampó, a felfüggesztett úgy néz ki, mint a repülő Superman. A Coma ugyanez, csak a test elülső részén vannak kampók, nevét Michael Crichton 1978-as thrilleréről kapta. Nem csak azért ez az egyik legnagyobb kihívás, mert sokkal érzékenyebb testfelületre kerülnek a sebek, de a felfüggesztett ebben a pózban látja a testéből kiálló horgokat és azt is, hogyan nyúlik meg testsúlyától a bőre.

Ősi és modern primitívek

A testfelfüggesztés hagyományáról Indiában már ötezer éve készültek feljegyzések, a modernitásba mégis a világ túlfeléről, Észak-Amerikából szivárgott be. A festőművész, író és utazó George Catlin 1832-ben részt vett egy expedíción a Missuori folyó mentén. Ekkor írja le és festi meg az Észak-Dakotában élő Mandan törzs „O-kee-pa” nevű, férfivá avatási szertartását. A fiatal fiúk négy napon át böjtölnek: sem ételt, sem italt nem vesznek magukhoz, és nem is alszanak. Ezután a mellükbe, vagy a hátukba sebeket vágnak, azokba csontdarabokat helyeznek. Ezekre kötelet kötnek, majd a fiúkat felhúzzák a sátor kupolájába. Addig lógnak ott, amíg el nem veszítik az eszméletüket, vagyis a hegyek szellemei meg nem látogatják őket. Ez van, hogy percek alatt bekövetkezik, de van, hogy órákig tart.

A body suspension ma ismert formájának alapjait Catlin leírásai alapján a „modern primitivizmus” atyja, Fakir Musafar (Ronald Loomis) rakta le valamikor a hatvanas években, az Egyesült Államokban. Az őt követő performansz-művészek bontakoztatták ki és tették szubkulturális mozgalommá a testfelfüggesztést.

BodySoMa

A testfelfüggesztés nemcsak a résztvevőnek lehet meghatározó élmény, hanem a bizarra éhes közönségnek is. Sokan imádják a horrort – ha megélni nem is, legalább nézni. Magyarországon a BodySoMa Suspension Team, illetve vezetője, Zagyvai Gábor számítanak a műfaj úttörőinek. Bemutatóikon, performanszaikon a néző folyamatosan a trükköt keresi, mintha egy bűvész előadását nézné, de hiába, minden brutálisan valóságos, az illúzió valahol egészen máshol van.

Gábor régóta a testmódosítás megszállottja és professzionális szakembere. Amellett, hogy tetovál és piercingeket helyez be, olyan extrémitásokkal is foglalkozik, mint a hegtetoválás, az implantátumok beültetése, vagy a nyelvkettévágás. Itthon egyedül ő foglalkozik testfelfüggesztéssel, de mint mondja, egyelőre a hazai piac sem túl nagy: évente négy-öt előadásra kapnak felkérést, és úgy kéthavonta csinál privát felfüggesztéseket. A legtöbben csak ki akarják próbálni, de azért van egy szűk, lassan bővülő kör, akik visszajárnak, akiknek bejön ez a fajta spirituális elmélyedés. Magyarországon valamiért sokkal lassabban és nehezebben dőlnek meg a tabuk, mint tőlünk nyugatabbra – mondja Gábor.

Meditáció rivaldafényben

A háromfős BodySoMa csapattal egy budapesti pláza különtermében találkozunk. Egy tetoválókiállításon tartanak bemutatót és lógatják fel az érdeklődőket. Bár ezúttal nem egy színpadias performansszal készülnek, megtelik a kisszobányi terem: minden kéz okostelefont vagy kamerát szorongat, a legdurvább pillanatokat igyekeznek elkapni, amikor átmegy a bőrön a kampó, amikor megemelkedik a test, keresik, hol buggyan ki egy kis vér. Gábor és asszisztense, Hidasi Péter néhány perc alatt behelyezi a törékeny testű Csertő Mercédesz bőre alá a „Coma” függesztéshez szükséges, összesen tíz kampót, majd hosszasan, minden mozdulatot megfontolva fűzik be a fehér kötelet. Amikor a lány teste elemelkedik az asztaltól, a közönség úgy reagál, mintha a semmiben lebegne, mintha varázslatot látnának.

Merci három éve tagja a csapatnak, ő minden előzmény nélkül, egy előadáson kezdte. A fájdalom és a tűk nem voltak ismeretlenek számára, hiszen jó pár tetoválás és piercing díszíti, de fellógatva akkor volt először.  Azt mondja, annak ellenére, hogy egyből igent mondott, amikor Gábor megkereste, volt benne aggodalom.

Hallottam róla, hogy az első alkalommal sokkoló lehet az élmény, van, aki elhányja magát, de úgy voltam vele, hogy végül is egy fétis-showra megyünk, ha így lesz, legfeljebb majd jobban tetszik a közönségnek az előadás.

Szerencsére soha nem derült ki, hogy helyes volt-e a lány feltételezése. Azt mondja, a közönség és a kamerák azóta sem zavarják az elmélyülésben, legfeljebb lámpalázas tőlük egy kicsit.

A tested csak egy tárgy, az nem te vagy. Te csupán benne vagy, és ezt el tudod engedni, kizárni a fájdalmat. Én minden alkalommal a bennem felgyülemlett negatív élményekre és stresszre koncentrálok, és érzem, ahogy ezek elpárolognak.

Miután beszélgettem a lánnyal, végigfut a gerincem a kétely: biztosan kell nekem ez az egész? Mi van, ha rosszul reagálok? Hányni azért csak nem fogok.

„Bízz bennem, a bőrödben, de leginkább saját magadban”

Ennyit mond Gábor, amikor tétován bólintok: csináljuk. Leveszem az ingem, és az összecsukható masszázsasztalra fekszem, amit papírtörlő borít. A kezeim jéghidegek, és izzadnak. Vannak tetoválásaim és piercingjeim nekem is, de érzem, hogy ez azért egy másik szint.

Tényleg olyan az egész, mintha egy pogány rituálé és egy modern orvosi beavatkozás mosódott volna össze. Gábor orvosi maszkot hord, csak éppen feketét. Az eszközeit mintha egy horrorfilm kellékei közül válogatta volna össze. Később megtudom, hogy a horgok eredetileg cápahorgászathoz készültek, csak lecsiszolták a hegyükről a szakállt. De minden, még a kampók helyének pontos bejelöléséhez használt filctoll is steril csomagban van.

Kívülről nézve olyan, mintha az lenne a legrosszabb, amikor a bőrt átdöfik. Nem így van. Gábor rutinból, de maximális koncentrációval végzi a dolgát. Minden egyes mozzanat után megkérdezi: „Jól vagy? Mehetünk tovább?” Merci asszisztál neki: lemasszírozták a bőrt a húsról, majd jön a felszólítás: „most vegyél egy nagy levegőt, és fújd ki, ha szólok.” Hamar túl vagyunk rajta, mint egy védőoltáson. Igen, fáj, de a kíntól messze van.

A legrosszabb pillanat közvetlenül azt előzi meg, amelyikben az ember már lebeg. A legrosszabb pillanatban elképzelésem sincs, hogy mit keresek itt. Nem hiszem el, hogy a szervezetem képes legyőzni a gravitációt, biztos vagyok benne, hogy a horgok pillanatokon belül kiszakadnak a hátamból, és a cipőm orrát bámulva látom a helyet, ahol nemsokára egy vértócsában fogok fetrengeni. A takarítóknak azért nem lesz túl sok gondjuk, a padló be van vonva nejlonnal, mint egy lakásfelújításon. Az ész felett átveszi a hatalmat a pánik, amikor megfeszülnek a kötelek.

A bőr azonban kitart, mint a rettegés. Az elemelkedést követően a test minden porcikája hibaüzenetekkel kezdi el bombázni az elmét: valami rohadtul nincs jól, és ennek azonnal véget kell vetni, ez az egész egyszerűen nem normális. Csak arra tudok koncentrálni, hogy egyenletesen, mélyeket lélegezzek. Ettől a ponttól nem messze húzódhat a Nirvána, de hogy mennyire, nem tudom, mert nem jutottam el odáig. Elsőre csak annyira voltam képes legyőzni önmagam, hogy bevállaljam az akasztást, de nem jutottam tovább.

Az idő teljesen összezavarodott ott fenn, úgyhogy fogalmam sincs mennyi telt el, amikor intek, hogy engedjenek le, de nem saccolom többre fél, maximum egy percnél. Ennek ellenére megkapom a jutalmam az agyamtól, amikor újra a padlón állok, elönt az endorfin. A horgok pillanatok alatt kicsusszannak a sebből, Gábor fertőtlenít és bekötöz. Olyan érzés, mintha egy picit megégett volna a nap. Sejtettem, de már biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabbul néz ki kívülről, mint belülről megélni.

Kifelé jövet egy magas, vékony, negyvenes férfi szólít meg. Leginkább egy gimnáziumi fizika-, vagy kémiatanárra emlékeztet.

Na milyen volt? – kérdezi.

Háááát, nem volt annyira rossz, de azért nem hiszem, hogy ez lesz ezentúl a hétvégi hobbim – felelem esetlenül, mire ő azt mondja, azért ne hamarkodjam el.

Elmeséli, hogy az első alkalommal ő rosszul lett, le kellett jönnie, amint felemelkedett. De nem hagyta, hogy kivegyék a kampóit, amint kicsit helyrejött, visszakérezkedett a kötélre. Aznap négyszer lógatták fel, mindig egy picit tovább. Azóta negyven perceket szokott lebegni, amilyen gyakran csak teheti, mert nem ismer ennél felemelőbb érzést.

Kipróbáltam, nekem szerintem elég volt – válaszolom, de két nap múlva fura hiányérzetem támadt, amikor észrevettem, hogy csaknem nyom nélkül felszívódott a sebeim környékéről a fájdalom.