Gazdaság

Dízelbotrány: évekkel ezelőtt figyelmeztették a Volkswagent

Tart a belső vizsgálat a Volkswagennél, ahol nemrég tört ki a botrány, ugyanis az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége azzal vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepítettek a dízelüzemű autókba, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.

Az AP hírügynökség a német Bild am Sonntagra hivatkozva azt írja, hogy a belső vizsgálat során rátaláltak egy olyan 2007-es levélre, amit az egyik beszállító, a Bosch írt a VW-nek, ebben arra figyelmeztetik őket, hogy ne használják a szoftvert az autókban.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung pedig arról számolt be, hogy a gyár egyik technikusa 2011-ben aggályait fejezte ki az illegális gyakorlattal kapcsolatban, hiába. A lap szintén a már említett belső vizsgálatra hivatkozott.

A Volkswagen szóvivője ezekre csak annyit mondott, hogy a gyár – ahogy eddig sem – nem kommentál pletykákat és értesüléseket. „A gyár együttműködik a hatósággal”, tette hozzá a szóvivő.

Korábban a The Sunday Times egy bennfentes EKB-forrást idézve azt írta, hogy az eurójegybank egyelőre letiltotta a VW finanszírozási részlege által kibocsátott, eszközzel – vagyis követeléssel – fedezett értékpapírok (ABS) befogadását havi 60 milliárd eurós mennyiségi enyhítési programja keretében.

Legalább ennyire húsbavágó hír a gyár számára, hogy Svájc felfüggesztette a dízel Volkswagenek árusítását, a svájci Szövetségi Útügyi Hatóság (OFROU/ASTRA) közölte, hogy 180 ezer olyan autóról van tudomása, amelyek dízelmotorjainak emissziós értékei meghamisíthatóak.

Most az olaszok is követhetik a svájci példát, Corriere della Sera szerint az olasz VW levelet küldött szét, amiben azt írták, hogy függesszék fel a dízelek árusítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik