Sport

Hamarosan nyit a Városligeti Műjégpálya

Befejeződtek a Városligeti Műjégpálya kivitelezési munkálatai, már csak az utólagos javítások és a végső takarítás van hátra.

Bartha László, a létesítmény vezérigazgatója közölte: jelenleg a fővállalkozó mellé kirendelt vagyonellenőr felügyeli a kifizetéseket, rajta múlik, mit engedélyez. Amíg ő „nem bólint rá” a befejezéshez szükséges néhány millió forintra, addig kérdéses a pontos nyitási dátum – tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta: elvégezték az épület teljes műemléki felújítását, a bejárati csarnok például az 1926-os állapotot tükrözi aranyozott oszlopaival és korlátjaival. Az épületben a legmodernebb technológiát építették ki a jégkészítés, az épületgépészet és a gyengeáramú rendszerek tekintetében. A pálya alatt több mint 210 kilométernyi cső húzódik, ez biztosítja Európa legnagyobb összefüggő jégfelületét.

A sportolásra alkalmas terület 15 százalékkal nagyobb lesz a korábbinál. A létesítmény egyszerre nagyjából négyezer látogatót tud majd kiszolgálni, de egy erősebb hétvégén napi tízezer ember is megfordulhat a pályán. Egy belépő hétköznap 1000, hétvégén 1300 forintba kerül, de lesz nagycsaládos, iskolás, illetve nyugdíjas kedvezmény is. A vezérigazgató évi 750-800 millió forintos költségvetéssel számol, szerinte nullszaldós működésre lesznek képesek.

A Városligeti Műjégpálya legutóbb a 2008-2009-es téli szezonban üzemelt. Felújítása 4,7 milliárd forintba került, amelynek kétharmada uniós támogatás. Az eredeti átadás augusztus 31-én lett volna, ez azonban a műemlék-felügyelet pótlólag elrendelt munkálatai miatt kitolódott.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik