A legfrissebb HVG egy a magyar külügyminiszterre feltűnően hajazó dühös madárral (Angry Birds) jelent meg, már címlapján is kamikazénak minősítve a magyar diplomáciát, amit egy „ürügyminiszter” irányít. A hetilap utalását az indulatkezelési problémákkal küzdő madarakra azzal magyarázza, hogy Szijjártó Péter szalonképtelen szavaival nem csitítja, hanem szítja az indulatokat. A HVG külön térképen még jelzi is, mely országokat, nemzetközi szervezeteket osztott ki „hadüzenettel felérő mondatokkal” a magyar diplomácia, illetve irányítója. A hetilapban Balázs Péter volt külügyminiszter is megmarad a katonás jelzőknél, amikor „lefokozott” külpolitikáról ír. Az szerinte „a fontos stratégiai célok követése helyett a hazai hatalmi manőverezés egyik eszközévé vált”.
Már nincs magyar diplomácia
Balázs Péter ezt már a Magyar Narancsnak mondja. Arról is beszél, mint gondol a külpolitika stílusáról, a valódi diplomaták által kinevetett magyar külügyminiszterről.
Úgy hallom, ezek a most szériában bekéretett, esetenként hétpróbás diplomaták maguk között jót mulatnak rajtunk. A stíluson és azokon a kezdő diplomatákon, akik ezt végigcsinálják. Ott persze csak bólintanak, és közlik: rendben, átadják az üzenetet kormányuknak. Tudja, a külpolitikában sértegetni, hazugnak nevezni valakit kontraproduktív dolog. A kormányok jönnek és mennek, de az országok és népek maradnak, ezeket a sértéseket pedig előbb-utóbb visszakapjuk.
Szerinte tragikus lenne, ha Orbán belpolitikai irányultságú, idegenellenes, a szélsőjobbnak játszó menekültpolitikája lenne a minta Európában.
Ha mondjuk Faymannak megtetszene Orbán eszköztára, akkor mi mit csinálnánk? Ha kerítést építene Magyarország határára, és azon vízágyúval lőne át, akkor itt mi lenne? És mi lenne, ha Németországban nem fogadnák ilyen nagylelkűen a menekülteket, és itt maradnának? (…) A schengeni rendszer megroppant, nem működik – de magyar gazdasági érdek is fűződik a helyreállításához, például ahhoz, hogy a magyar munkavállaló eljárhasson Ausztriába dolgozni. A fokozódó idegenellenesség könnyen a lengyel és a magyar vendégmunkások ellen fordulhat Angliában vagy bárhol máshol, azaz mi csak kárvallottjai lehetünk ennek.
A Heti Válasz főszerkesztői szinten oktat
Elméletileg a gránitszilárdságú alaptörvényhez jól illik a vídiakeménységű diplomácia. (…) Azt azonban a kormány iránti nagy empátiával sem állíthatnánk, hogy a menekültválság sikeres kezelésével kapcsolatos magyar álláspontot sikerült megértetni és elfogadtatni a környező világgal. Noha külügyéreink dolga mégiscsak ez lenne.
Borókai Gábor ezt követően – az egyszeri libás rabbi történetével megspékelve – kicsit elemzi az európai migrációs helyzetet, majd visszatér a diplomáciánkhoz,
amely nagyon helyesen nem hagyja magát, de nagyon helytelenül nem hagy kiskapukat a háborús idők utáni konszolidációs időszakra.
A főszerkesztő szerint nem lehet szó nélkül hagyni, hogy „a Külügyminisztérium hadiüzemmé alakult át. A kivételes eszközöket általánossá tették, a pocsék külföldi nyilatkozatokra pedig robbanótöltetű hazai válaszokat szerelnek össze”. A főszerkesztő azt üzeni Szijjártónak, hogy takarékoskodjon a jelzőkkel, mert a végén a legdurvább szavak „is elveszítik erejüket és jelentőségüket, és tetteket követelnek maguk helyett. Attól meg a jó Isten mentsen meg bennünket!”
