Közélet

Kikerülhet a reflektorfényből Lázár János

A politikusnak, aki sikeresen építette imázsát a Kormányinfó-sajtótájékoztatókkal, át kell adnia a nyilvánossággal járó feladatokat Rogán Antal számára.

Továbbra is egy szupertárca élén dolgozhat Lázár János, de kikerül a reflektorfényből – írja csütörtöki számában a Népszabadság. A kormányzati PR ugyanis Rogán Antal új tárcájához kerül, a miniszterelnök környezetében pedig úgy látják, az lenne a logikus, ha Rogán vinné tovább a Lázár János által bevezetett „imázsépítő” maratoni sajtótájékoztatókat, a Kormányinfót is.

Noha Lázár még a lemondását is kilátásba helyezte, miután Rogán bejelentette, hogy Orbán kabinetfőnöke lesz, hétfőn már megkönnyebbülten jelentette be, hogy támogatja, hogy a volt frakcióvezető miniszteri rangban lássa el ezt a feladatot – így nem neki kell felelősséget vállalni Rogán cselekedeteiért. Kedden már maga Lázár terjesztette be azt a törvényt, amely külön minisztériumként írja le a Miniszterelnöki Kabinetirodát – így példátlan módon két, egymás mellé rendelt miniszter szervezi a miniszterelnök és kabinetje ügyeit. Lázár az apparátusért, Rogán a politikai koordinációért felel majd.

Mivel Orbán alapelve, hogy a közigazgatást alá kell rendelni a politikai akaratnak, a gyakorlatban úgy fog kinézni ez a felállás, hogy a miniszterelnök politikai szándékát Rogán közvetíti a minisztereknek, Lázárnak pedig azt kell garantálnia, hogy a felülről jövő utasításokat végrehajtják. Rogán intézheti majd Orbán tanácsadóinak ügyeit és szervezi majd a miniszterelnök időbeosztását, illetve a nemzeti konzultációkat és a kampányokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik