Foci

Megsemmisítették a Barcelonát

A katalán gárda pont nélkül távozott az idáig veretlen Celta Vigo otthonában a spanyol bajnokság ötödik fordulójában.

Villámrajtot vettek a szezon elején Messiék, hisz első négy bajnokijukat kivétel nélkül megnyerték. Hasonlóan jól kezdett a Celta is, három győzelem mellett mindössze egyszer ikszeltek a vigóiak.

A pontszámokat és a tabellát elnézve rangadónak is titulálhattuk volna a meccset, de talán mindenki azt gondolta, kisujjból lehozzák majd ezt a 90 percet is a gránátvörös-kékek.

Galéria
Fotó: Europress fotóügynökség

A félidő derekáig gól nélküli döntetlen állt az eredményjelzőn, ekkor azonban jött Nolito és meseszépen tekert a bal felső sarokba.

Talán még fel sem fogta a barcelonai védősor, hogy gólt kaptak, rögtön jött a második is. Piqué ügyetlenségét használták ki a hazai támadók, a kontra végén pedig Iago Aspas löbbölt ter Stegen felett a hálóba.

Először kapott két gólt a spanyol bajnokságban a Barcelona, mióta Luis Enrique a vezetőedző.

A szünet után mindent feltett egy lapra a katalán gárda, ami rosszul sült el, egy újabb ellenakció zárásaként ugyanis Aspas ismét betalált.

Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt szépítettek a vendégek, Rakitic indítását Neymar váltotta gólra.

Túl sokáig nem reménykedhetett a feltámadásban a Barca, Guidetti két perccel később tett róla, hogy pontot tegyen a találkozó végére. Ebben a találatban is alaposan benne voltak a védők.

Eredmények – Primera División, 5. forduló:Celta Vigo-Barcelona 4-1 (2-0)
Levante-Eibar 2-2 (0-1)
Rayo Vallecano-Sporting Gijón 2-1 (1-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik