Foci

Varga máris meggyőzte a németeket

varga józsef (varga józsef, )
varga józsef (varga józsef, )

Elismerően nyilatkoztak Varga Józsefről a Greuther Fürth labdarúgócsapatánál. Végleg megvennék a középpályást.

Mint ismert, a rakkolós középpályás az átigazolási szezon végén került kölcsönbe a Stieber Zoltánt is foglalkoztató Greuther Fürthöz, melynek színeiben a múlt hét végén be is mutatkozott a Schalke elleni győzelem alkalmával. Varga József a szurkolók körében és a klubvezetésnél is jó pontokat szerzett:

„Nagyon elégedettek vagyunk vele. Nagyon gyorsan be tudott illeszkedni, ami mindenképpen elismerést érdemel” – mondta róla Mike Büskens vezetőedző.

Rouven Schröder sportigazgató is szót kért, ő honfitársunk erősségeit emelte ki. „Minden megvan benne, amire a pályára lépéshez szükség van: harcosság, alázat és kellő agresszivitás” – idézi a nordbayern.de a szakembert.

Varga máris annyira lenyűgözte a Fürthöt, hogy a szezon végén végleg megvennék. Igen ám, csakhogy nincsen kivásárlási opciója rá a klubnak.

„Mindent megpróbálunk megtenni annak érdekében, hogy a szezon végén végleg megszerezzük.”

A Greuther Fürth 20 forduló elteltével a Bundesliga utolsó helyén tanyázik, a Schalke elleni mindössze a második győzelme volt a csapatnak a szezonban. Az együttes négy ponttal van a Hoffenheim mögött, amely jelenleg az osztályozót érő 16. helyen áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik