Foci

Bundesliga: Mindenki ilyen első gólról álmodik

A labdarúgó Bundesliga 6. fordulójának keddi játéknapján a Bayern Münchenben Robert Lewandowski 9 perc alatt öt gólt szerzett a Wolfsburg elleni bajnokin. Ezzel egy időben Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC hazai környezetben győzte le 2-0-ra a remekül rajtoló Kölnt.

A két említett mérkőzés mellett nem csoda, hogy kissé háttérbe szorult az Ingolstadt-Hamburg összecsapás, úgy meg pláne, hogy a magyar válogatott Stieber Zoltán a keretbe sem került. A találkozó egyetlen találata ugyanakkor egészen látványos volt.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A 87. percben, nagyjából 25 méterre a hazai kaputól jutott szabadrúgáshoz a Hamburg, a csereként pályára küldött Michael Gregoritsch vállalta el a pontrúgást, ballába lövése után a labda irtózatos erővel vágódott a gólvonal mögé a keresztléc hathatós segítségével, Özcan kapusnak esélye sem volt a védésre.

A visszajátszásból persze kiderül, hogy az egyik sorfalban álló védő belecsúsztatott a labdába, azonban ez semmit sem von le Gregoritsch érdemeiből. A 21 éves osztrák támadónak ez volt a zelső találata a Bundesligában, rögtön három pontot is ért.

Gregoritsch győztes gólja:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik