Sport

Alacsony költségvetésű lesz a nyitó- és a záróünnepség a jövő évi olimpián

A brazilok szeretnék kerülni a közhelyeket a ceremóniákon.

A jövő évi riói olimpia és paralimpia nyitó- és záróünnepsége lényegesen alacsonyabb költségvetésű lesz, mint a 2012-es londoni, vagy a 2008-as pekingi ötkarikás játékok ceremóniái.

Az ünnepségekért felelős csoport egyik tagja, a brazil filmrendező Fernando Meirelles kedden azt nyilatkozta, hogy ők a londoni költségek mindössze egytizedét fordítják majd az ünnepségekre.

Szégyellnénk magunkat, ha Londonhoz hasonlóan pazarolnánk egy olyan országban, ahol nagy szükségünk van a pénzre például az egészségügyben” – mondta Meirelles. – “Büszkék vagyunk rá, hogy nem költjük őrültek módjára a pénzt.”

A 2012-es londoni olimpia és paralimpia nyitó- és záróünnepségére megközelítőleg 80 millió fontot költöttek. Meirelles hozzátette, a ceremóniáknál kerülni akarják a közhelyeket, de a brazil jellegzetességeket mindenképp meg akarják mutatni.

Olimpiát rendezni Rióban anélkül, hogy említést se tennénk a karneválról, esztelenség lenne. A karnevál nem egy közhely, a brazil emberek a karneválban élnek.” – mondta.

A kreatív csoport egy másik tagja, a szintén filmrendező Andrucha Waddington szerint az ünnepségek reflektálni fognak a brazil kultúra gyökereire.”Minden fontos elem meg fog jelenni a show-ban” – mondta Waddington. – “A sokszínűségről fog szólni. Büszkék vagyunk rá, hogy egy rendkívüli ünnepség lesz rendkívüli költségvetés nélkül.”

Részleteket azonban nem árult el a ceremóniákkal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik