A mindenkori munkaerőpiac mindenkori legnagyobb vesztesei az idős emberek. A kezdő Nancy Meyers (Minden végzet nehéz, Egyszerűen bonyolult) forgatókönyvíró-rendezővel az élén ezt az örök problémát járja körül, könnyedén véve minden olyan akadályt, amit az egyébként igen kényes téma felkínál. Filmje egyszerre propaganda a munkaképes idős emberek és a 21. századi nő képe mellett, mégsem érzünk benne semmiféle ökölrázós feminizmust vagy hordón állva ágálást a “több munkát a szépkorúaknak” témakörben.
A történet szerint Ben Whittaker (Robert De Niro) jelentkezik egy webshopot üzemeltető start-up senior programjába gyakornoknak, azt sem egészen tudva, hogy mi lesz majd a feladata, de ahogy ő fogalmaz felvételi interjújában: megvan a napi rutinja, de nem érzi, hogy önmagán kívül bárkinek hasznos lenne, szeretné, ha a gyakornoki programmal ezen is változtathatna. Leendő főnöke, Jules Ostin (Anne Hathaway) korunk fiatal, feltörekvő üzletasszonya, akinek egyszerre három fronton kellene helytállnia: anyaként, feleségként és saját cégét irányító nőként. E három szerep pedig még egy olyan nőnek is megterhelő, mint Jules. Különösen akkor, hogy a cég befektetői új ügyvezetőt akarnak kijelölni Jules helyére, látván, hogy ennyi terhet már nem képes a hátán vinni – ezzel viszont Jules elveszítené befolyását saját cége felett.
Nancy Meyers nem moralizál egyik témában sem, hanem vesz két nagyon erős karaktert, összeereszti és hagyja őket érvényesülni. Nagyon jó képet kap a néző arról, hogy egy fejlődő vállalkozás hogyan működik, közben pedig megkapjuk ennek minden hátulütőjét is. Ben és Jules barátsága lesz az, ami végigvezet minket ezeken a nehézségeken, számos mellékszállal kiegészülve. A befektetők által kifejtett nyomás egyre jobban összetöri Julest, Ben pedig magának és új barátjának is be akarja bizonyítani, hogy egy hetvenéves ember is képes átlátni a jelen kor üzleti világát, és hogy élet- és munkatapasztalata nem lebecsülendő.
A régi értékeket valló idősek vs. menő fiatalok tematika számos humorforrásra ad lehetőséget, melyekkel Meyers nagyon szofisztikátlan bánik. A szereplők többször önmaguk reagálnak Ben gyakornokságának abszurditására ő maga pedig könnyedén, jó humorral reflektál. A mellékszereplők, bár felismerhetően archetipikusak (technokrata nerd, laza macsó csávó, feminin asszisztens fiú, nyugdíjas korú masszőz /Rene Russo/, maximalista titkárnő, gyermekével otthon maradó férj), mindegyiküknek saját minitörténete van.
Jules és Ben kapcsolatát nagyon precízen építi fel a rendező, ez néha a film hátrányára is válik, ezeknél a részeknél ugyanis picit döcög a forgatókönyv, mégis szükség van rájuk, hogy a végkifejlet megfelelően elő legyen készítve. Hathaway nagyon jól hozza a munkája és családja közt őrlődő, megfelelni akaró nő karakterét, amihez Robert De Niro kitűnően asszisztál. De Niro és Rene Russo kettőse pedig néhol a film legegyszerűbb, mégis legszebb pillanatait biztosítja.
Rengeteg problémát ölel fel a film, és rétegesen be is mutatja őket. A színészek játéka lebilincselő, minden poén ül, a történetben ugyan van néhány üresjárat, de mindezt feledteti az a sok apró minitörténet, ami végigkíséri főszereplőinket. Érzékeny és hatásos, mégsem hatásvadász mű, kerek történet a barátságról és az érvényesülésről. Vigyünk magunkkal zsebkendőt.
A kezdő (2015). Színes, amerikai vígjáték, 121 perc. – Értékelés: 9/10
