Sport

Ballack a társaknak: nyerjétek meg nélkülem a vébét

A németek sérüléssel bajlódó csapatkapitánya az edzőtáborban fogalmazta meg jókívánságait.

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) tájékoztatása szerint Michael Ballack, a nationalelf maródi csapatkapitánya az utolsó napon távozott az együttes szicíliai edzőtáborából. A szövetség honlapjának beszámolója szerint a Chelsea játékosa búcsúzóul sok sikert kívánt övéinek, valamint azt, hogy nélküle is német sikerrel záruljon a dél-afrikai seregszemle.

„Magától értetődő volt, hogy idejövök. Nektek most el kell felejtenetek a sérülésemet, tekintsetek előre. Erős csapat vagytok, mindegy kiket jelöl a kapitány és az is mindegy, ki lép majd pályára. Biztos vagyok benne, hogy jó és eredményes világbajnoki szereplést fogtok produkálni” – idézi a DFB honlapja a csapatkapitányt.

Mint ismert, Ballack a Portsmouth elleni FA-kupa döntőben sérült meg, és ugyan az utóbbi időben szárnyra kaptak olyan találgatások, hogy szerencsés esetben ott lehet a vébén, a játékos a Kicker magazinnak elmondta, a válogatott orvosával történő egyeztetések után nem sürgeti feleslegesen a felépülését, így csak a következő szezonban láthatjuk ismét a pályán.

Ballack emiatt a belépő miatt nem lehet ott Dél-Afrikában:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik