Nagyvilág

Egyre nagyobb a katalán függetlenségi pártok támogatottsága

Nőtt a katalán függetlenségi pártok támogatottsága, nagyon közel kerültek ahhoz, hogy megszerezzék a parlamenti helyek abszolút többségét a szeptember 27-i választáson – derült ki a voksolást megelőző utolsó közvélemény-kutatásokból, amelyeket hétfőn tettek közzé.

Sigma Dos nevű kutató cégnek az El Mundo konzervatív napilapban nyilvánosságra hozott adatai szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért), az önálló Katalónia kinyilvánításáért küzdő párttömörülés, amelynek tagja a jelenlegi katalán kormánypárt is, 65-66 képviselői helyet nyerhet az elmúlt hetek mozgósításának és az aktív kampánynak köszönhetően, ez a szavazatok 40,5 százalékát jelenti.

Az abszolút többséghez a parlamentben 68 képviselői hely szükséges, így ennek eléréséhez támogatót kell találnia a többi parlamentbe jutó párt között. A párttömörüléshez nem tartozó, de szintén függetlenségpárti a Népi Egység (CUP) jöhet szóba – a felmérés szerint 9 helyet és 7,3 százalék szavazatot szerezhetnek -, ám ők már többször bírálták Artur Mas katalán elnök személyét, és helyette egy másik, “konszenzusos jelölt” támogatását tudnák csak elképzelni.

A Metroscópia közvélemény-kutató cég az El País című liberális napilap számára készített felmérése hasonló eredményt mért: 66-67 helyet jósolnak a Junts pel Sí számára, ez utóbbi már korábban bejelentette, hogy ha nyer a választásokon, egyoldalúan megindítja Katalónia elszakadását Spanyolországtól, és 18 hónapon belül létrehozza az új államot.

Az ABC jobboldali napilapban megjelent felmérés 65-67 mandátum, a La Vanguardia katalán napilapban közzétett kutatás 63-65 képviselői hely megszerzését valószínűsíti. A Junts pel Sí támogatottsága annak ellenére növekszik, hogy az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált: a független Katalónia nem maradna tagja az Európai Uniónak, új államként elölről kellene kezdenie a csatlakozási folyamatot – tűnik ki az adatokból. A Sigma Dos felmérésében a megkérdezettek 40,1 százaléka vélte úgy, hogy ez végül nem következik be, és Katalónia az unió tagjaként folytathatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik