Tech

Kijött a legújabb Windows 10 verzió

Kijött a legújabb Windows 10 verzió

A Microsoft a korábbi ígéreteinek megfelelően folyamatosan továbbfejleszti a nyáron megjelent szoftvert.

A Microsoft július 29-én adta ki a mérsékelt sikerű Windows 8.1 közvetlen utódjának tekinthető Windows 10-et, mely rengeteg Windows 7 és 8.1 felhasználó számára ingyenesen elérhető, és éppen ezért néhány hét alatt több tízmillió számítógépre került fel. A redmondi székhelyű vállalatnál azonban természetesen ezt követően sem pihennek a fejlesztők.

A vállalat által a közelmúltban indított Insider Program arra hivatott, hogy a legújabb fejlesztéseket a lehető leggyorsabban elérhetővé tegye a kíváncsi felhasználók számára, akik egyébként bevállalják azt, hogy bétateszterként adott esetben kisebb-nagyobb hibákba és kellemetlenségekbe futnak bele. Az Insider Program résztvevői most megkapták a legújabb, 10547-es buildszámot viselő nem hivatalos Windows 10 kiadást, mely sok, az eddigi felhasználói visszajelzésekre épülő változást hozott magával.

Ilyen például a korábbinál nagyobb méretű Start menü, mely 512 helyett immár nem kevesebb mint 2048 elemet vonultathat fel, illetve a továbbfejlesztett Cortana a személyi asszisztens, mely mostantól akár a Microsoft-fiókba történő bejelentkezés nélkül is használható, de természetesen aktív internetkapcsolat továbbra is kell a működéséhez. Említést érdemel továbbá a tabletmód továbbfejlesztett gesztustámogatása, az új emoji ikonok, illetve a frissített Groove, Maps, Calendar, Mail és Windows Xbox alkalmazások.

Snap337
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik