Nagyvilág

Merkel a menekültválság mellé kapott egy megerősödött Cipraszt

Bejött Ciprasz öngyilkos taktikája az előrehozott választással. „A Sziriza világos mandátumot kapott négy évre. Ez nem a Sziriza győzelme, ez az országunk népének a győzelme” – hangoztatta Ciprasz Athén központjában egybegyűlt hívei előtt. Úgy folytatta, hogy pártja – az országot kormányozva – hét hónapon át vívta egyenlőtlen harcát, és bebizonyította, „túl kemény ahhoz, hogy elhaljon”.

Holnap elbúcsúzunk a múlttól. A görög lobogó most nemcsak a mi országunk felett lobog, hanem Európa legnagyobb terein is – mondta még az éjjel Ciprasz, és fogadkozott, hogy négy éven át fogja folytatni a harcot az országáért, ezzel pedig Merkelnek és egész Európának üzent.

Panosz Kammenosz, a Szirizával eddig együtt kormányzó jobboldali Független Görögök (ANEL) pártnak az elnöke bejelentette, hogy a két párt már hétfőn hozzálát a kormányalakításhoz. Az Új Demokrácia már el is ismerte vereségét, Vangelisz Meimarakisz gratulált Ciprasznak a győzelemhez.

A görög elnöki hivatalban közölték, hogy Prokopisz Pavlopulosz államfő hétfőn kormányalakítási megbízást ad a 41 éves Ciprasznak, és amennyiben a két párt kiegyezik a kormány összetételében, a kabinet talán már aznap este vagy kedd reggel leteszi a hivatali esküt.

A legfrissebb, a voksok mintegy 99,5 százalékának összeszámlálásán alapuló eredmények szerint a Sziriza a szavazatok 35,5 százalékát gyűjtötte össze, a jobbközép Új Demokrácia 28 százaléknyi voksot kapott, és a harmadik lett a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt a voksok közel 7 százalékával. Rajtuk kívül még öt párt – kettő választási szövetségben – jutott be a parlamentbe, és közülük az ANEL a legkevesebb, 3,6 százaléknyi vokssal.

A Szirizából korábban kivált Népi Egység nem jutott be, pedig a korábbi pénzügyminiszter Janisz Varufakisz azt mondta, szíve szerint rájuk szavazna.

Arisztídisz Cirikosz görög parasztgazda, miután szavazott az Athéntól 165 kilométerre délnyugatra fekvõ Néa Tirinthában. Cirikosz a gazgálkodókat sújtó megszorítások elleni tiltakozásul érkezett szamárháton. (MTI/AP/Vangélisz Bujotisz)
Arisztídisz Cirikosz görög parasztgazda, miután szavazott az Athéntól 165 kilométerre délnyugatra fekvõ Néa Tirinthában. Cirikosz a gazgálkodókat sújtó megszorítások elleni tiltakozásul érkezett szamárháton. (MTI/AP/Vangélisz Bujotisz)

A távolmaradás kimondottan magas, 45 százalékos volt, ha figyelembe vesszük azt, hogy Görögországban a választási részvétel hagyományosan magas szokott lenni. Vagyis a görögök jelezték, elég a politikai válságból, belefáradtak, most már mindenki azt akarja, hogy a gazdasági válság megoldására fókuszáljon a politikai elit.

Az abszolút többség megszerzéséhez a 300 tagú görög parlamentben legalább 151 mandátumot kell megszerezni. A Szirizának és az ANEL-nek együtt 155 honatyája lesz a parlamentben, és közülük 145-en a Szirizát fogják képviselni. Törékeny koalíció lesz ez, bár a Sziriza most elviekben egységesebb Ciprasz mögött, de az ötfős többség nem tűnik acélosnak.

Európa is üzent Ciprasznak, Francois Hollande francia elnök szerint ez egy fontos győzelem a görögöknek, most már a stabilitás útjára lehet lépni, míg az Európai Parlament elnöke Martin Schulz úgy fogalmazott, a szilárd kormányzás jó alap lehet ahhoz, hogy végrehajtsák a szükséges lépéseket, utalt ezzel a megszorításokra.

E két párt kormányozta hét hónapon át az országot a januári választások után, de ennél nagyobb többségre támaszkodott a parlamentben. A Sziriza és az ANEL programjában csak az volt a közös, hogy mindketten elutasították a megszorító politikát, a hitelprogram feltételeinek újratárgyalását ígérték.

Ciprasz a múlt hónapban mondott le, miután pártjában fellázadtak a hitelezők kemény feltételeit tartalmazó harmadik pénzügyi mentőcsomag elfogadása ellen. Ciprasz részéről ez politikai pálfordulással felérő döntés volt, tekintettel arra, hogy a megszorító intézkedések elutasításának ígéretével nyerte meg az előző választást.

(BBC, Guardian)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik