Közélet

Gyurcsány, Orbán, tragikomédia, kocsmai hangvétel – itt a pártok mondanivalója menekültügyben

A kormánypárt Gyurcsányra mutogat. Az ellenzéki pártok a kormányt ekézik. Morvai Krisztina eközben konstruktív javaslattal állt elő.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a baloldali politikusok, főleg Gyurcsány Ferenc folyamatosan tagadják a „migrációs válságot” és lázítják a kötelességüket végző katonákat és rendőröket. Németh Szilárd azt mondta: a volt miniszterelnök, aki 2006-ban „a békésen emlékező tömeg közé lövetett”, most a „felfegyverkezve, irányítottan a magyar határra támadókat nevezte békés ünneplőknek”, valamint „megfenyegette a magyar határt védő katonákat és rendőröket, hogy ne hajtsák végre az embertelen parancsot”.

Molnár Csaba, a DK alelnöke szerint a magyar kormány bűncselekményre kényszeríti a rendőröket. Szombaton négyezer menekült lépte át a magyar-horvát határt, akiket a magyar hatóságok továbbvittek Ausztriába, de Molnár úgy véli, az akcióban közreműködő rendőrök megszegték az Orbán-kormány által bevezetett „embertelen és felesleges” új szabályokat, mert a tiltott határátlépés már bűncselekménynek minősül, mégsem indítottak büntetőeljárásokat. A politikus hozzátette: nyilván nem a rendőrök bűnösök, hanem aki az utasítást kiadta, Orbán Viktor pedig „attól sem riad vissza, hogy tisztességes rendőröket az általa kreált bűncselekmények elkövetésére kényszerítsen”.

Az MSZP szerint káoszt okozott az „alkalmatlan kormány”, és „teljes egészében lejáratta Magyarországot” a nemzetközi színtéren. Botka László, a párt szocialista választmányának elnöke azt mondta: azokat a menekülteket, akikkel szemben a kormány Röszkénél „eljátszott egy honvédő háborút”, pár nappal később a magyar hatóságok vitték tovább vonattal és buszokkal az osztrák határra. Szerinte egy menekült számára a legnagyobb gond, ha nem tudja, mi vár rá, a magyar kormány pedig pontosan ilyen helyzetbe hozta őket. A menekültüggyel a kormány elterelte a közvélemény figyelmét Magyarország tudatos kirablásának folytatásáról – mondta Botka, emlékeztetve, hogy megkezdődik 380 ezer hektár állami föld eladása, amit szerinte a kormány klientúra-építésre akar kihasználni. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke és Harangozó Tamás, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának MSZP-s alelnöke pedig arról beszélt, hogy Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója biztonsági kockázatot jelent, mert tömeghisztériát megalapozó, nemzetközi diplomáciai feszültségeket keltő valótlanságokat állított a Magyarországra érkező horvát rendőrökről.

A Párbeszéd Magyarországért Orbán Viktortól és Pintér Sándortól vár választ arra, hogy miért történhettek „tragikus, illetve tragikomikus” események az elmúlt napokban Röszkén és a magyar-horvát határon. Szabó Tímea arra vár választ, indult-e vizsgálat a Röszkén történt atrocitás miatt, miért nyitották ki a rendőrök a határátkelő kapuját, majd miért használtak könnygázt és hol tartják az „állítólagos terroristákat”. Emellett arra is kíváncsi, mi történt valójában a horvát-magyar határon, ott miért érte atrocitás a horvát rendőröket, akik előzetes megállapodás alapján hozták a menekülteket Magyarországra.

A Liberálisok egyszerre bírálják a magyar és a horvát kormányt. A párt külpolitikai szakértője, Szent-Iványi István szerint a magyar kabinet méltatlan, kocsmai hangvételű vitába keveredett a horvát vezetéssel, de lassan már nincs olyan európai ország, amellyel ne lenne hasonló hangvételű összetűzés. A magyar kormány folyamatosan mérgesíti el a viszonyt közvetlen szomszédainkkal is, aminek hosszú távú, a menekültkérdésen túlmutató következményei lesznek – írta. Bírálta a horvát vezetés magatartását is, akik azt ígérték, hogy a menekültválságot tisztességesen, az európai értékek és szabályok megtartásával kezelik, majd felelőtlenül, regisztráció nélkül továbbengedték a menekülteket Magyarországra és Szlovéniába.

Az LMP szerint az információ és a kommunikáció hiánya akadályozza leginkább a menekültválság megoldását, ezért a párt 24 pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki. Uniós szintű tájékoztatási rendszer létrehozására van szükség, hogy a menekültek már a határon alapos tájékoztatást kapjanak vagy az anyanyelvükön, vagy egy számukra érthető nyelven – mondta Ferenczi István, a párt elnökségének tagja. Kutatási projektet is indítanának, ami felmérné a menekültek hátterét, azt, hogy pontosan kik, honnan és miért jönnek. A tudatos cinizmus, a hozzá nem értés, a dilettantizmus és a vezetni képtelenség miatt nincs látható megoldás – véli a politikus.

Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője arra biztatja az embereket, hogy a „tömeges illegális migrációval” érintett településeken juttassanak szemeteszsákokat és gumikesztyűket a menekülteknek és udvariasan, higgadt hangnemben kérjék meg őket, hogy takarítsák össze maguk után a szemetet és helyezzék el az érintett településeken. Morvai igen kedvező tapasztalatokról számolt be, azt írja: „a migráns emberek a kérést természetesnek vették”, percek alatt megtisztultak az érintett környékek. A képviselő azt szeretné, ha ebből országos akció alakulna ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik