A szakemberek már az elmúlt néhány évben is beszámoltak az állomány gyarapodásáról, ám most először sikerült képekkel is igazolni. A bükki farkasok idén is sikeresen nevelnek egy legalább öt kölyökből álló almot – áll a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleményében.
A bükki farkascsaládot az általuk leggyakrabban használt útvonalakon elhelyezett kameracsapdákkal figyelik. A területen mozgó alfanőstény időszakos elmaradozása előre jelezte, hogy nagy változás állt be a farkaspár életében. A kölykök etetésével, gondozásával elfoglalt szuka viszonylag kevés alkalommal tette tiszteletét a kihelyezett érzékelők előtt.
Néhány hét múlva, július 11-én már a játszadozó farkaskölykök is megjelentek a szüleik által használt csapákon.
A kölykök a nyár folyamán egyre magabiztossá váltak, egyre messzebb merészkednek a biztonságot nyújtó kotoréktól. A nemzeti park munkatársai az apróságok védelme érdekében rendszeresen jelen voltak és vannak a területen. A nyári hőség idején a közeli pocsolyák vízzel való feltöltésével is segítették farkascsalád életét, néhány alkalommal pedig az óvatlan fiatal farkasokat is sikerült megpillantaniuk.
További képekért kattintson a nemzeti park honlapjára.