Pénzügy

Szabadulnak az autósok az astrás kgfb-ktől

biztositas-kgfb(960x640)(1).jpg (kgfb, biztosítás, )
biztositas-kgfb(960x640)(1).jpg (kgfb, biztosítás, )

A Netrisk.hu adatai szerint hétfő déltől csütörtök délig az érintettek több mint 12 százaléka élt azzal a lehetőséggel. hogy a csődbe ment Astránál kötött kötelező biztosításukat közös megegyezéssel felmondja, és október elsejei hatállyal azt egy másik biztosítónál kösse meg.

Bár az új szerződések átlagdíja összességében csaknem ötödével magasabb az előzőnél, a váltók 37 százaléka mégis talált alacsonyabb, vagy közel azonos összegű kgfb-t egy másik biztosítónál is. Eddig a szerződések 71 százalékát öt biztosító, a KÖBE, a Wabard, a Genertel, a Signal és a Posta szerezte meg.

Az Astra román biztosítóról már tavaly februárban rossz hírek jöttek, miszerint jócskán alábecsülte a kockázatokat, és nem tudja teljesíteni a kárigényeket.

Mint írtunk róla, az is gond volt, hogy az Astra biztosító jogsértően kezelte a kgbf-kárigényeket, ezért az MNB-től júliusban bírságot kaptak.

Szeptemberben pedig már olyan hír jött, hogy a biztosítási ügyintézést is vállaló karosszériajavító műhelyek a rossz tapasztalatok miatt egy ideje nem vállalják felelősségbiztosítás alapján a járművek javítását, ha a biztosítást a román Astra Biztosítónál kötötték. Szóval nem csoda, hogy az autósok faképnél hagyják az Astrát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik