Foci

Buzsáky kellemetlen helyzetbe került

Egy magyar sporthetilap interjút közölt a Queens Park Rangers légiósával, holott nem is beszélt a játékossal, akinek magyarázkodnia kellett.

Buzsáky Ákos közleményt juttatott el a szerkesztőségünkbe, amelyben arról vall, igen nehéz helyzetbe került Londonban, amikor arra kellett magyarázatot adnia, hogy megműtik-e vagy sem.

A QPR középpályása elmondta, a Sport Plusz című hetilap közölt vele interjút október 28-i számában, holott nem is keresték őt.

Buzsáky Ákos közleménye:

“Azt hiszem, az a minimum, hogy ha egy sajtótermék nyilatkozatot közöl tőlem, akkor a szerző veszi a fáradságot, és legalább felhív a cikk megjelenése előtt. Mindig készségesen álltam és állok az újságírók rendelkezésére, ezért furcsállom, hogy ilyen előfordulhat. (…) szavaimat angol hírportálok is átvették, és igen kellemetlen helyzetbe hoztak. Az írásban többek között olyan téves információk jelentek meg, mint hogy hamarosan kés alá kell feküdnöm; hogy egy sor konzultációt követően orvos szaktekintély jelezte, mihamarább túl kell esni az operáción, ezért már novemberben műtenek.

Az állapotommal, a klubedzőmmel való viszonyommal, s a válogatottal kapcsolatban is olyan mondatok jelentek meg, és jutottak el Angliába is, hogy ok nélkül magyarázkodnom kellett. Vezető, edző és játékostárs vont kérdőre, őszinte választ vártak – különösképpen – a térdsérülésemet illetően. A lényeg: az októberi válogatott meccsek után valóban vizsgálaton jártam, ahol leszívták a korábban műtött térdemnél keletkezett folyadékot. Szimpla rutineljárás volt, mindössze két edzést kellett kihagynom.

Egyébként a szezonban összesen ezt a két napot mulasztottam. Hogy az egészségi állapotom rendben volt, a korábban operált térdem nincs hatással a játékomra, azt híven jelzi: az összes bajnokin keretben voltam, az első három fordulóban játszottam, és azóta is rendszeresen a cserepadra jelöl az edzőnk.”

Buzsáky hozzátette, a héten kicsit begyulladt az achilles-ína, ezért szerdán gyulladáscsökkentő injekciót kap, így a szombati, Manchester City elleni bajnokin nem lesz a keretben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik