Szórakozás

Szexszel fogyasztotta betegeit az orvos

Letartóztattak egy táplálkozás-szakértőt Pennsylvania államban, mert 12 páciense szexuális agresszió miatt panaszt emelt ellene.

A nők elmondták, rávette őket, hogy a fogyasztómasszázs alatt teljesen pucérra vetkőzzenek. Ha pedig már ott feküdtek az asztalon, csak azt duruzsolta a fülükbe, hogy akkor fogynak le, ha lefekszenek vele.

A 64 éves Arie Oren egy neves klinikán dolgozik, híres hatékony módszereiről, segítségével sokan megszabadultak kilóiktól. Az orvos valóban dúskálhat a kliensek között.

Mint kiderült, módszerei nemcsak hatásosak, de meglehetősen perverzek is. Legalábbis a 12 nő szerint, akik feljelentették a rendőrségen. Az egyik panaszos elmondta, az orvos receptje a következőképpen hangzott: “200 kalóriát veszítesz egy velem átélt orgazmussal”. Egy másik páciens szerint az orvos azzal biztatta, csak akkor fog lefogyni, ha lefekszik vele.

Egy harmadik elmondta, a fogyasztómasszázs alatt a doktor meg is érintette az intim testrészeit. Egy negyedik szerint szinte a közösülésre is sor került – olvasható a manna.ro oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik