Élet-Stílus

Elveszítheti kisbabáját a pincérnő egy agresszív vendég miatt

A fiatal nő azután került kórházba, hogy összeszólalkozott az egyik vendégével, aki bosszúból forró levest öntött rá.

Az eset miatt Dong Xiao Meng súlyos égési sérüléseket szenvedett a nyakán és a mellkasán is, de mint mondja, nem emiatt fél. Sokkal jobban aggasztja születendő gyermeke egészsége, ugyanis a kórházba kerülését követően beindult nála a szülés, amit az orvosoknak csak gyógyszerrel sikerült leállítaniuk. “Hetekig kórházban kell majd feküdnöm, és ha haza is engednek, akkor se kelhetek majd ki az ágyból” – mondta a fiatal nő.

Meng a kínai újságíróknak elmondta, azután sérült meg súlyosan, hogy összeszólalkozott az egyik vendéggel. Mint mondta a vita két szívószál miatt pattant ki, amiket – mivel az étterem kifogyott belőlük – a nő két másik vendég italából vett el. “Szóvá tettem neki a dolgot és közöltem vele, hogy ki kell fizetni az italokat. Erre kiabálni kezdett, majd váratlanul felpattant és rám borította a forró levesét.”

Ahogy az az étterem biztonsági kamerás felvételein is jól látszik, az asszony ezután az étterem többi dolgozójával is összetűzésbe kerül, majd törni-zúzni kezd. Utóbb egy másik alkalmazottra is levest borít, aki könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kínai hatóságok megtalálták-e a hisztérikus vendéget, ahogy azt sem, indítanak-e ellene eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik