Közélet

Jöhet az új időszámítás válsághelyzettel, mozgósítással

lázár jános, kovács zoltán (Array)
lázár jános, kovács zoltán (Array)
A kormányülés után nagy esély van arra, hogy kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Ezt a kormányszóvivő mondta az állami hírcsatornának.

Mivel a törvényi keretek rendelkezésre állnak, és a magyar határokra nehezedő nyomás nem csökken, sőt, nő, Kovács Zoltán szerint “nagy esélye van annak, hogy ez meg fog történni”. Arra az MSZP-s felvetésre, hogy ha bevetik a hadsereget a déli határon, akkor “vér fog folyni”, Kovács Zoltán úgy reagált: nem segíti a helyzet kezelését a rémisztgetés, a bevetés kifejezés pedig önmagában is félelmetesen hangzik.

A hadsereg alkalmazása segítség, amelyet “békeidőben is joggal várunk el egy olyan szélsőséges helyzetben”, amelyben az ország van – tette hozzá. A hadsereg segíti a rendőrséget a hatékonyabb határvédelemben – tette hozzá.

A Kormányinfón előzőleg Lázár miniszter is utalt arra, hogy kedden kihirdethetik a válsághelyzetet. Ő azt mondta, hogy szeptember 15-én 0 órakor új időszámítás kezdődik.

Közben a honvédség összes laktanyájában készültség van – közölte az ATV, amely úgy tudja, már arra is konkrét tervek vannak, hogy a menekülthelyzet miatt melyik laktanyából hány embert kell átvezényelni, amint arra a jogi lehetőség is meglesz. Korábban a vezérkari főnök azt mondta: a törvénymódosítással a katonaság is kaphat határőrizeti feladatokat, de csak felkészült katonákat küldenek a határra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik