Szórakozás

Elmarasztalta a bíróság Bálint Antóniát

Bálint Antóniának kártérítést kell fizetnie, amiért gyermeke apját hamisan vádolta egy nyilatkozatában. A nem jogerős ítélet szigorú, hiszen az egykori szépségkirálynőnek egymillió forint kártérítést kell utalnia exférjének, valamint a Blikk hasábjain, fizetett hirdetésben kell bocsánatot kérnie, és korrigálnia az általa korábban mondottakat.

Vagyis hogy nem volt igaz, amikor azt állította, gyermeke apja bántalmazta őt, amikor közös gyermeküket várta. Az ítészek egy másik ügyben is elmarasztalták. A volt férj feleségét a Facebook-oldalán szidalmazta, amiért ugyancsak egymillió forintot kell majd fizetnie. A házaspárt képviselő ügyvéd dr. Berényi András üdvözölte a bíróság döntését.

“Egyik bíróság sajnos nem látja, hogy mit csinál a másik. Egy korábbi perben ezzel kapcsolatban tartottak már bizonyítási eljárást. Hosszas tanúmeghallgatások után – többek között a pszichológusomat is kikérdezték, aki kezelt a bántalmazásomat követően – leírták: bebizonyosodott, hogy kislányom édesapja öt hónapos terhesen leütött. Ezt a bírósági iratot becsatoljuk a másodfokra. Nevetségesnek tartom a mostani ítéletet, különösen, hogy úton-útfélen a nőket arra buzdítják: ne rejtsék véka alá a családon belüli erőszakot. Erre nekem kell egymillió forintot fizetnem, mert ezt le mertem írni” – mondta a Blikknek indulatosan Toncsi, aki hamarosan állítólagos zaklató telefonhívásai miatt is bíróságra megy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik