Élet-Stílus

Halott gyermeke hamvaiból készíttetett magának tetoválást

Az új-zélandi nő azt mondja, csak így tudta feldolgozni kislánya elvesztését.

„Azzal, hogy a világra jött, a lányom örökre és visszavonhatatlanul megváltoztatta az életemet. Még akkor is, ha mindössze 56 órát tölthettünk együtt” – mondja Sarah Field, az édesanya, aki az utóbbi napokban azért lett szinte az egész világon ismert, mert kislánya hamvaiból készíttetett magának tetoválást. Mindezt azért, mert szerette volna, ha kislánya mindig vele van, bárhova menjen is.

„Lillyt a szülés kiírt időpontja előtt sokkal korábban, a várandósság 20. hetében hoztam világra. Az orvosok nem sokkal a szülés után közölték velem, hogy csodára lenne szükség ahhoz, hogy Lilly egy-két napnál tovább éljen. Sajnos csoda nem történt, a kisbabám pedig 56 órával a születése után meghalt” – nyilatkozta az édesanya a stuff.co.nz című új-zélandi portálnak.

Kép forrása: Dominion Post
Kép forrása: Dominion Post

„Nem akartam, hogy egy temetőben nyugodjon, tőlem távol. Ennél sokkal személyesebb módon szerettem volna rá emlékezni, és ekkor találtam rá a Six Coffins elnevezésű szalonra, ahol vállalták, hogy egy, a Lilly hamvaiból készült festék felhasználásával készítenek nekem tetoválást.”

Kép forrása: Dominion Post
Kép forrása: Dominion Post

Az új-zélandi anyuka elárulta, hogy a mellkasára tetováltatott, közel a szívéhez és a karja alá, hogy így mindig óvhassa gyermekét. „Tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik megborzonganak, mikor elmondom nekik a tetoválásom történetét. Tudom, hogy az ilyesmi nem való mindenkinek” – mondja a nő, majd hozzáteszi, neki segített a veszteség feldolgozásában és abban, hogy lányát mindig közel érezze magához.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik