Nagyvilág

A volt nagykövet magyarázza a magyar menekültválságot a New York Times-ban

A menekültválság magyarországi kezeléséről írt cikket a New York Times-ba az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete, Eleni Kounalakis “Magyarország xenofób reagálása” címmel. Aggasztónak nevezte, ahogy a magyar kormány bánik a menekültekkel, de hogy az amerikai olvasóknak is érthetőbbé tegye, mi történik, beszámolt Orbán Viktorral kapcsolatos tapasztalatairól.

Előre megágyazott

Felidézte, hogy Orbán öt éve földcsuszamlásszerű választási győzelemmel került hatalomba, új alkotmányt fogadtatott el és minden intézményre kiterjesztette befolyását, anélkül, hogy bárkinek érdemi beleszólása lett volna az új szabályokba a kormánypárton kívül. Egészen addig, hogy tavaly már az illiberális demokráciáról szóló beszédében Törökországot és Oroszországot állította példaképként.

A magyar miniszterelnök már a menekültek érkezésére is idejekorán felkészült – három hónappal ezelőtt teleplakátolta az országot olyan üzenetekkel, mint „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”, megágyazva ezzel annak, hogy a magyarok lehetőleg ne érezzenek túl sok szimpátiát a menekültek iránt. Ennek ellenére egyre többen segítenek, miután a Keleti pályaudvarnál várakozók száma elkezdett felduzzadni, és a Parlamentnél is több ezren tüntettek, humánus bánásmódot követelve számukra.

A hatóságok egy darabig tétlenül nézték, mi történik, majd az egész világ megrökönyöde nézte, ahogy megpróbálták átverni a nyugatra induló menekülteket a Bicskén megállított vonattal. Végül aztán pénteken buszok jelentek meg, hogy elvigyék az embereket Ausztriába.

Uniós szabályokkal takarózik

Kounalakis felteszi a kérdést, hogy ha Magyarország ennyire nem akarja a menekülteket, miért akarja őket hosszú időre letartóztatni? Miért nem hagyja őket továbbmenni Németországba, amely kinyilvánította, hogy befogad nyolcszázezer menedékkérőt?

Azt írja: Orbán az uniós jogszabályokkal takarózik, de a valóság az, hogy Orbán nem csak Magyarországon kívül akarja tartani ezeket az embereket, hanem egész Európán kívül. Ha a pengedróttal nem sikerül, akkor megfélemlítéssel és letartóztatással.

A volt nagykövet szerint, miután Orbán Magyarországon bebetonozta magát a hatalomba nacionalista üzeneteivel és politikájával, nagyobb térbe próbálja kiterjeszteni befolyását, az üzenetei viszont egyáltalán nem tükrözi az Európai Unió alapértékeit. Az EU viszont béna kacsa, nem sikerül közös megegyezésre jutni, elavult protokollokra hivatkoznak most is.

Könyörületesség és emberség

A nagy kérdés Kounalakis szerint, hogy mit tesznek most az európai vezetők, tudnak-e végre közös megoldást találni, egységesen és hatásosan fellépni a kontinenst szorongató humanitárius és politikai krízissel szemben, vagy Orbán xenofób nézetei, a menekültekkel való durva bánásmód tölti ki a vákuumot.

A diplomata felidézi az Ausztriában megtalált embercsempész-furgont, melyben 71 embert találtak holtan. „Amikor láttam a képeket, nem tudtam elvonatkoztatni magamban azoktól a marhavagonoktól, amelyekben 440 ezer magyar zsidót deportáltak a náci haláltáborokba a II. világháborúban” – írja Kounalakis. Hozzátette: hátborzongató emlékeztető volt ez számára Magyarország és Európa viharos múltjára. Most – miközben a világ szeme rajtuk van – az európaiaknak és a magyaroknak megvan a lehetőségük és a kötelességük, hogy felálljanak és megmutassák, hogy mindannyiunkban megvan a könyörületesség és emberség – zárja írását Eleni Kounalakis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik