Nagyvilág

Bírálta a magyar kormányt az osztrák kancellár

Ausztria az emberiesség jegyében nyitotta meg határait a Magyarországról érkező menedékkérők előtt – mondta Werner Faymann osztrák kancellár egy hétvégi lapinterjúban. „Magyarország érdeklődött nálunk, hogy mit tegyen azzal a több ezer menekülttel, aki Németországba, illetve Ausztriába akar menni” – idézte fel Faymann. „Számomra kezdettől fogva világos volt, hogy a válasz csak egy közös megoldás lehet Németországgal, hiszen ezek a menekültek tovább akarnak menni Németországba” – válaszolta meg a kérdést.

Hozzátette: az is világos volt, hogy nem lehet megengedni azt, hogy az üldözöttek lezárt határsorompók előtt álljanak szakadó esőben. „Orbán azt mondta nekem és Merkelnek, hogy garantálja, hogy nincsenek a menekültek többen négyezernél, de ezt kezdettől fogva nem hittem el” – mondta a kancellár.

Werner Faymann elmondta: a Magyarországról elindult menekültek ügyében egész szombatra virradó éjjel tárgyalt Angela Merkellel és nagyon hálás neki, hogy humánus megoldásra jutottak. „Valójában Németország és Ausztria most először megmutatta, hogy a menekültproblémát csak közösen lehet megragadni” – mondta, hozzátéve, hogy a megoldáshoz nem elég két ország, valamennyi EU-tagállam közreműködése szükséges.

Arra a kérdésre, hogy hogyan reagál a magyar kormány magatartására, a kancellár kijelentette, hogy „a képek többet mondanak ezer szónál” és „a menekültproblémát szögesdróttal nem lehet megoldani”. Hozzátette: valamennyi tagállamra vonatkozik, hogy aki nem segít megoldani a menekültproblémát, annak a jövőben pénzügyi következményekkel kell számolnia, mert „a szolidaritás nem egyirányú utca”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik