Közélet

Gyurcsány illegális határátlépő lett, lemond mentelmi jogáról

Szabálytalanul lépte át szombaton a magyar-szerb határt Gyurcsány Ferenc Röszkén. A DK elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta: szabálysértési eljárás indul ellene, az ügyben lemondott mentelmi jogáról. Gyurcsány Ferenc azért ment át a zöldhatáron keresztül szerb területre, hogy beszéljen az ott várakozó menekültekkel, akiknek fő problémája, hogy Magyarországon ujjlenyomatot kell adniuk. Erre a görög hatóságok nem kötelezték őket, pedig az is uniós tagország. Magyarország megfontolhatná – ha már úgyis annyi uniós szabályt nem tart be -, hogy ezt a kérdést nagyvonalúbban kezeli – tette hozzá a DK elnöke.

Rendőrök igazoltatják Gyurcsány Ferencet Fotó: MTI
Rendőrök igazoltatják Gyurcsány Ferencet Fotó: MTI

Gyurcsány Ferenc szerint a legfontosabb feladat a menekültek és a magyar állam közötti bizalmi viszony helyreállítása lenne; a migránsok nem akarják magukat alávetni a regisztrációnak, nem mernek bemenni a menekülttáborokba. A politikus kifejtette, információval kellene ellátni az érkezőket, mert indokolatlan félelmek is élnek bennük. A rémhírek eloszlatására alkalmasak lennének a menekültügyi eljárást és a táborokat bemutató szóróanyagok, amelyek előállításának költsége elhanyagolható a kerítésépítéshez képest – mondta.

A politikus hangsúlyozta: a menekültkérdés megoldásához nemzetközi összefogásra lenne szükség. A kormánynak szövetségeseket kellene keresnie a megoldáshoz, elsősorban Németországgal kellene egyetértésre jutni.

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely
Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik