Élet-Stílus

Plasztikai sebész helyett: itt a melltartó, amitől nő a mell

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Pedig állítólag működik.

A spéci fehérneműt, ami alig néhány hét alatt peckesebbé és nagyobbá varázsolja a női melleket, és amivel egy csapásra ki lehetne váltani a plasztikai sebészeket, egy szerb feltalálónak köszönhetjük. Az egykori biztonsági őr, a harminc éves Milan Milic sokáig szabadidejében dolgozott a csodaszeren, ám most úgy döntött, itt az ideje az igazi tesztüzemnek.

A fiatalember Amerikába vitte találmányát, ahol legnagyobb meglepetésére már néhány hét után tucatjával jelentkeztek az önkéntesek. És nem csak ők. Sebészek és specialisták is jelentkeztek, akik vállalták, hogy részletes jelentést írnak a változásokról, amiket pácienseik a melltartók viselése közben tapasztalnak.

Kép forrása: Enhance Bra
Kép forrása: Enhance Bra

Orvosi felügyelettel tesztelt például egy 49 éves miami nő, aki elmondása szerint egy héten keresztül naponta 15 percig viselte a fehérneműt, a keblei pedig egy teljes kosármérettel lettek nagyobbak. Ugyanerre az eredményre jutott dr. Michael Salzheaur is: a plasztikai sebész, páciense, Sabrina Molinar tesztét követte nyomon.

A sebész felbuzdult az eredményeken, és szeretné, ha a feltaláló egy rendes, több ezer résztvevős klinikai teszt alá vetné találmányát. „Sajnos rengeteg pletyka kering a melltartóról és annak hatékonyságáról, így azt gondolom, ahhoz, hogy bizonyíthassuk a hatékonyságát, megfelelő klinikai tesztekre van szükség, aminek hitelességével senki sem vitatkozhatna” – tette hozzá a sebész.

Addig is, míg a leendő vásárlók a klinikai bizonyítékra várakoznak, idéznénk a termék első tesztelőjét, a 24 éves Jelena Sabicot. A hölgy – meglepetés – a feltaláló barátnője, aki három évvel ezelőtt azzal kezdte el Milán fülét rágni, hogy nagyobb melleket szeretne. Mint kiderült, az akkor még biztonsági őrként dolgozó férfinek nem volt elég pénze sebészre, inkább úgy döntött, feltalál egy működőképes alternatívát.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik