Nagyvilág

Nagy-Britannia több ezer szír menekültet fogad be

Míg csütörtökön még nem tervezett változtatásokat a David Cameron a menekültpolitikában, pénteken már közölte, hogy ENSZ-menekülttáborokból Nagy-Britanniába szállítanak menedékkérőket.

Mint azt reggel a BBC News értesülése alapján megírtuk, David Cameron a portugál fővárosban folytatott tárgyalásai után bejelentette: a menekülteket a Szíria körül létesített ENSZ-menekülttáborokból szállítják Nagy-Britanniába.

Cameron szerint ennek az a célja, hogy a befogadott menekülők közvetlen, biztonságos úton jussanak el Nagy-Britanniába, és ne kelljen segítség nélkül vállalkozniuk az Európába vezető veszélyes utazásra, amely már eddig is rengeteg emberéletet követelt.

A fotó felpörgette a változásokat

A brit döntéskényszert a BBC News szerint egyébként az a kép is megsürgette, amely két nappal ezelőtt jelent meg, és azt ábrázolja, ahogyan egy török katona megtalálja a tengerparton megfulladt hároméves szíriai kisfiú holttestét.

Cameron kijelentette, hogy „mélyen megindította” a fénykép, de úgy véli, hogy több ember befogadása egyszerűen nem megoldás. Az álláspontja azonban úgy tűnik, hogy több közéleti személy petíciója nyomán is megváltozhatott.

Cameron nyomás alatt

Csütörtök estig ugyanis csaknem 250 ezren írták alá az a petíciót, amely azt követeli, hogy a brit parlament tartson vitanapot a menekültválságról és a szíriai menekültek befogadásáról. A brit törvények alapján már 100 ezer aláírás elegendő ahhoz, hogy a londoni alsóház napirendre vegye a petícióban megfogalmazott követelést.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök az edinburgh-i parlamentben csütörtökön kijelentette: “nagyon dühösen” szemléli a brit kormány hozzáállását a menekültválsághoz, főleg azt, hogy David Cameron “egyszerűen átsétál az utca másik oldalára”, amikor a válsággal szembesül.

Felszólította Cameront, hogy azonnal változtassa meg a menekültválsággal kapcsolatos politikáját. A skót miniszterelnök közölte: Skócia a maga részéről készen áll arra, hogy menedéket kínáljon a segítségére szoruló menekülteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik