Pénzügy

Bezuhant az euró Draghi beszéde alatt

Az EKB elnöke a kockázatokkal kezdte.

Fél háromkor elkezdődött Mario Draghi EKB-elnök kamatdöntés utáni sajtótájékoztatója, majd rögtön zuhanni kezdett az euró a dollárral szemben, hirtelen több mint fél százalékot esett – írta a Portfolio.hu. Az európai jegybank elnöke rögtön azzal kezdte beszédét, hogy lefelé mutató kockázatok vannak az európai növekedést illetően.

Ami rosszat tett az eurónak, az jót a forintnak, rögtön 312 közelébe lendült a jegyzés. A dollárral szemben viszont gyengültünk.

A sajtótájékoztatóval egy időben erősödés kezdődött viszont a meghatározó nyugat-európai részvénypiacokon.

Árfolyam, infláció, eszközvásárlás

Az euró árfolyamáról az EKB elnöke azt mondta: fontos a növekedés és az árstabilitás szempontjából, de nincs monetáris politikai árfolyamcélja a jegybanknak.

Elképzelhető, hogy a következő hónapokban látunk még negatív értékeket az inflációban, de ez csak átmeneti lesz az olajárak miatt – mondta Draghi újságírói kérdésre. Mindezt azért kérdezték tőle, mert a kormányzótanács friss előrejelzése 0,1 százalékos pénzromlással számol 2015-ben. Közben az euró szakadt.

Azt is elmondta a lap tudósítása szerint, hogy a jelenlegi eszközvásárlási program rendben halad, és legalább 2016 szeptemberéig fenn is marad, de szükség esetén tovább is folytatódhat az eszközvásárlás. Soha nem kommentáljuk más jegybankok politikáját, de ha a kamatemelés szükséges az inflációs célok eléréséhez, akkor az pozitív a világgazdaság számára – mondta Draghi a Fed várható kamatpolitikáját firtató kérdésre a Portfolio.hu tudósítása szerint.

Tőzsdepánik

Beszélt az elmúlt hetek piaci pánikjáról is. Újságírói kérdésre azt emelte ki, hogy “romlott a helyzet” több feltörekvő gazdaságban, és nem valószínű, hogy ezek a negatív folyamatok hamar megfordulnának. Ugyanakkor az EKB szerinte egyelőre csak annyit tehet, hogy kivár, és folyamatosan követi, hogy a piaci volatilitás hosszabb életű lesz-e. Ha tartós ingadozás elé nézünk, akkor az a gazdasági kilátásokra is hatással lehet – tette hozzá. 

A sajtótájékoztató közben megnyugodni látszott az euró: erősödésről még nem lehetett beszélhi, de tegnaphoz képest egy százalékos mínuszban megállt a gyengülés 1,112 EUR/USD alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik