Belföld

Eltűnt a rendőrsorfal, megrohanták a vonatokat a menekültek

Kinyitották a Keleti pályaudvart, bemehetnek a menekültek is, akik egyből megrohanták a vonatokat, tartsanak azok akárhová.

Beengedték a migránsokat a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába csütörtök reggel, jelentette az MTI munkatársa a helyszínről. Csütörtök reggel visszavonták a rendőröket, akik eddig lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték.

A bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába, tele vannak a peronok. A hangosbemondó folyamatosan tájékoztat, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak. Vagyis minden bizonnyal a debreceni menekülttábor lesz az úticél, ha akarják, ha nem.

 Képek: Hír24 / Berecz Valter

A csarnokban a 8. vágányon áll egy GYSEV-szerelvény, amelynek elején egy olyan mozdony áll, amelyen a matricázás magyarul és németül az 1989-es határnyitásra emlékezik, és német zászló is látszik rajta. A migránsok erre a szerelvényre nyomultak fel, már teljesen megtöltötték azt és akinek már nem jutott helyben, azok fürtökben lógnak a kocsik lépcsőjén. A vonat melletti peront is teljesen megtöltik a migránsok.

A vasúti kocsik oldalán Sopron-Győr iránytábla szerepel, de a vasúti tájékoztató rendszerben nincs jele annak, hogy a vonat milyen célállomás felé és mikor indul el. A menekültek azt mondták, azt hiszik, ez a szerelvény elviszi őket Nyugat-Európába. A menekültek közül sokan olyan vonatokra szállnak, amire az van kiírva, hogy Győrbe, majd Sopornba megy, de hamar megtelt a Lőkösházára tartó vonat is.

Fotóriporter kollégánk, Berecz Valter feljutott az egyik vonatra is, mutatjuk:

 

Egyre több a rendőr a pályaudvaron

Nagyjából másfél méterenként sorakoznak fel a peronon, egyre többen érkeznek a pályaudvarra, ahová korábban beengedték a menekülteket. A hangulat azonban nem feszült, a napokig az állomás előtt táborozó emberek már attól jobban érzik magukat, hogy beengedték őket.

 Kép: Russia Today

A Mávinform szerint csütörtöktől Budapestről nem indulnak közvetlen vonatjáratok Nyugat-Európába. A közlemény szerint a vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében döntött így, “további intézkedésig”. A nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják.

 
Fotó: Russia Today 

Váczi Viktor, a MÁV Zrt. helyettes szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben Nyugat-Európába csak a nyugati, illetve az északi határ közvetlen közelében lévő állomásokról lehet utazni külső vasúttársaságokkal, Hegyeshalomról és Szobról. Azért fogadják el a belföldi járatokon a nemzetközi jegyeket, hogy ezekre az állomásokra el tudjanak jutni a Nyugat-Európába tartó utasok. A döntés miatt ezek a járatok külföldi szakaszukon is késhetnek – tette hozzá.

Úgy tudni, a Berlinből Budapestre tartó vonat sem érkezett meg az állomásra, Vácon állt meg, majd az utasokkal közölték, hogy át kell szállniuk egy személyvonatra, az viszi tovább őket a Keletibe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik