Az első mérkőzésen Anglia és Németország csapott össze a legjobb nyolcba jutásért. A Nationalelf aztán a 20. percben megkezdte a gólgyártást, Klose talált be egy hatalmas védelmi hibát követően, majd Podolski növelte tovább az előnyt – állva maradtak a szigetországiak.
A játékrész végét mégis megnyomták Gerrardék, és előbb Upson bólintott a hálóba, majd egy percre rá Lamprad lőtt bombagólt – apró szépséghiba, hogy utóbbit a játékvezető nem adta meg, mondván a labda nem haladt át a gólvonalon. Ez azonban hatalmas tévedés volt, mivel szabad szemmel is láthatóan is benn volt a Jabulani a kapuban, a visszajátszások pedig végképp megerősítette minket ebben.
A második felvonásban aztán teljesen szétesett az angol csapat, Müller három perc alatt duplázni tudott két remekbeszabott kontra végén, így a vége 4-1-es német siker lett.
Eredmény:
Németország – Anglia 4-1 (Klose 20., Podolsi 32., Müller 67., 70. ill. Upson 37.)
Az esti meccs, melyen Argentína és Mexikó csapott össze is sajnos a játékvezetői hármasé lett a főszerep. A hajtósan induló meccs kissé belassulni látszott, amikor a 26. percben Messi szöktette Tévezt, azonban a kapujából kilépő Perez tisztázni tudott a támadó elől. A labda Maxi Rodriguez elé került, aki egyből kapura emelt, a Manchester City játékosa a hálóba csúsztatta a labdát, a bíró pedig megadta a gólt – igen ám, csakhogy a csapattárs emelésekor Tévez jó egyméteres lesen állt.
A mexikóiak a kivetítőn látták mi történt (amit ugye a FIFA előírásai szerint nem lehet, azaz csak élő képet közvetíthetnek a stadionokban, visszajátszást nem), ám a játékvezetők a videófelvétel befolyásolása miatt már nem írhatták felül korábbi ítéletüket.
A folytatásban Osorio adta el a labdát a saját tizenhatosának előterében, így Higuaín gólja után 2-0-al fordultak a felek. A második felvonásban Tévez lőtt bombagólt, majd Hernandez is elkápráztatta a nagyérdeműt, így a vége 3-1 lett, Argentína Németországgal csap össze a legjobb négy közé jutásért.
Eredmény:
Argentína – Mexikó 3-1 (Tévez 26., 52., Higuaín 33. ill. Hernandez 71.)